MEDITÁCIÓ, MANTRA, IMA

Reflektáció: Rama P. Coomaraswamy - A pszichiátriában használatos meditációs technikák című írására, amely az alábbi linken olvasható:  http://kuruc.info/r/9/108145/#ixzz2xOWpQ8wq

Az első mondat,amelyet kiszeretnék bővíteni, de legalábbis árnyaltabban megfogalmazni az a következő idézetem végén található:

„ „Csak Isten temploma fogadhatja Istent, azaz a lélek, amely a kegyelem által fogékony rá, doktrinában megalapozott, bűntől megtisztult, akaratban átváltozott, és erényben megalapozott – mindezek a megfelelő szertartással vagy tradicionális hovatartozással.”

-Ehhez nemcsak bizonyos személyes kvalifikációk, hanem egyéni erőfeszítés is szükséges, a természetes vágyakra irányuló ösztöneink következtében, miként a bűnbe esett természetünk eredménye a világhoz való kötődés.” Megmondom őszintén, én alig értem, hogy mit akart mondani az illető. Tehát addig nekem világos, hogy úgy fogadhatjuk lelkünkbe az „istent” (abszolútumot, egészséget) ha bűneinktől megtisztulunk, vagyis a karmánkat feloldjuk. És azt is értem, hogy ehhez nem csak erények és pozitív képességek szükségesek, hanem külön egyéni, tudatos törekvés, erőfeszítés.

Áldott élet - Joó Violetta és a leányok
Áldott élet - Joó Violetta és a leányok

De innentől nem értem. Erre az erőfeszítésre nem a természetes vágyaink miatt van szükség, s pláne nem a természetes vágyakra irányuló ösztöneink miatt. A természetes vágy az a rajtunk keresztül megnyilvánuló szellemi törvény. Az igaz, hogy a tettek hajtóereje lehet a vágy, de az általánosan szükséges erőfeszítéseink okaként megjelölni a természetes vágyakat, ez többszörös tévedés. Egyrészt, mert számtalan esetben elfojtják az emberek a természetes vágyaikat. Nem táplálkoznak természetesen, nem szeretik a természetes test párájuk, ahelyett illatosítókat használnak, testmozgás helyett, gyógyszereket és izomnövelő szereket használnak, a szexualitás során pedig nem törekszenek szellemi-lelki egységre… stb. Szóval számomra a az eredendő ok továbbra is a karma, avagy a Lilith okozta káosz, az egészségből való kiszakadás. Ez az oka annak, hogy egyáltalán létezik az újra egységesülési vágy! Tehát a természetes vágyak. Továbbá: „miként a bűnbe esett természetünk eredménye a világhoz való kötődés.” Nem az eredménye, hanem a megoldási lehetőség szükséglete. Az eredmény az abszolútum reményei és tervei szerint a visszaállított egység, a szétesésre való megoldási lehetőség feltétele az anyaghoz kötöttség. Mert ha a cikk írójára hallgatunk, akkor még tényleg el hisszük, hogy az anyagi világhoz kötődni egyáltalán nem akaró és nem szerető Villás Bélák nem bűnbe esettek, mint más halandó, hanem valami különleges földre szállt angyalok. Tehát találkozunk a tipikus Indiai metafizikai hiányossággal és téveszmével.

A másik, amit rendkívül kétkedve fogadok az a név mantrázás. Bár, nem próbáltam még, de szerintem ez is az egyik forrása az Indiára jellemző nihilista mentalitásnak, közömbösségnek. Szerintem önbutítás. Beszélni értelmi tevékenység, tehát fény és tudás. Nagyképű látszat-szerénység azt hinni, hogy bizonyos ismereteknek, bizonyos információknak az egy szóba sűrítése egyenlő lehet azzal, amit elmondanánk egy kevésbé tájékozott embernek arról a témáról, jelenségről, őserőről. És a tudattalanunk nagyon is tájékozatlan!!!

 

Az rendben van, hogy az ember, ha már unalmasnak érzi az egyik személyes és részletesen megírt imáját, mantráját, kivesz belőle részeket, mert az azokhoz tartozó negatív kép már kitisztult benne és egyáltalán nem ügy számára többé. De az a tapasztalatom, hogy mindig fedezünk fel magunkban újabb javítani, fejleszteni valót. Pontosan erről mondta Jézus, hogy munkálkodjatok, mert a ti Atyátok is munkálkodik folyamatosan. Ez a fejlődés törvényére is utal. És fejlődni nem címszavakban szokott az ember, hanem előbb oldalakat ír arról a területről, témáról, amit épp megismerni kívánni. Persze valóban van olyan téma, amelyben aztán el lehet jutni egy-egy szóban megfogalmazható esszenciához, de ezt azért ne vegyük készpénznek. Varázsszavaink akkor lesznek, ha tudjuk, hogy azok mit tömörítenek, tehát, már írtunk róluk oldalakat, azaz elvégeztük a lepárlás műveletét, viszont van-e ennek a lepárlásnak végpontja egyáltalán? Mert, ha nincs akkor számolnunk kell azzal, hogy a „varázsszavak” kántálása nem lesz több, mint karma súlyosbítás, ugyanis a számunkra még homályos szellemi területeket jelentő, nagy szellemi tartalmakat sejtető szót a tudattalanunk is neki áll kitölteni és meghatározni, a karmikus tudattalan képzeletünk önkéntelen kiáramlásával. Ezért én semmi szükségét nem látom, hogy egyáltalán kipróbáljam ezt a módszert. Hát, nem nőttünk fel oly sokan teljesen hamis, megszemélyesített istenképpel? Ennek javítására nemhogy nem elég, de egyenesen káros azt hinni és gyakorolni, hogy pusztán az isteni név kántálásával minden megvilágosodik előttünk. Honnan világosodik meg? Azért születtünk meg, hogy fizikai tapasztalatok által szerezhető értelem-ismeret által tisztítsuk ki az idea képeink. Nem azért, hogy csak leüljünk és az égi csatornáknak minél odaadóbban nyitogassuk az elménket, mert az égből hoztuk a poklunkat is, és nem azért hoztunk, hogy meditációban visszavigyük a szellemvilágba és ott javítsuk meg. Mert ott nem lehet, ha lehetne, nem lennénk itt. Persze szükség van meditációra, része a képzettisztításnak, karma-feloldásnak, de nem ilyen (bocsánat) gyerekes módon, hogy egy szót ismételgetünk. Pontosan, hogy a személyes erőfeszítések közé tartozik az is, hogy kísérletezzünk, keresgéljünk, és minél árnyaltabban fogalmazzunk, ahhoz, hogy megtaláljuk, hogy épp a jelenlegi fejlődésünk fokán mely szavak, kifejezések, sőt! milyen megfogalmazások, meghatározások és körülírások szabadítanak fel bizonyos karmikus tévképzeteink alól. Számomra a mantraírás mindig is ezt a fogalmazási részletességet, a kísérletezést jelentette.

Egyáltalán nem kötelező rövid mantrákat írnunk magunknak. Kezdetben viszont kötelező hosszúakat. Aztán tömörülhet egy-egy téma, vagy át is adhatja helyét egy újabbnak. Minden ima-téma egy-egy karmikus problémánkkal kell, foglalkozzon, azokra kell, keressen megoldást.

Ha beszéd nélkül meditálunk, arról nehéz írnom. Annyit tudok megjegyezni, hogy nálam van rákészülődés a meditációra, próbálok gondolatokat, képeket összeszedni és lepergetni magamban, mielőtt neki fogok. Aztán amikor sikerült, nekem érdekes képek, képsorozatok jelentek meg, amelyeket részben finoman tudtam befolyásolni. Ezek önismeretként is szolgáltak és megoldás imaginációs megoldáskeresést is jelentettek. Valamikor Ividő születése, sőt, talán foganás előtt voltak kép nélküli szeretet-meditációim, azóta viszont nem tudok kiüresedni, folyamatosan megoldásokat keresek, tulajdonképpen annak elkerülése érdekében is, hogy a karmikus fantáziáimnak engedjem át a „teret”.

Tudom, hogy érdemes lenne mielőbb visszatérnem a gondolati, képzeleti kiüresedés technikájához, és tovább folytatni az utat a szereteten keresztül a boldogság-állapot eléréséig. Főként az jelzi nekem ennek szükségét, hogy kezdtem elveszteni az önkontrollt a megoldás-keresésekben is, sokszor, egyszerűen csak agyalok, már majdnem aggodalmasan, és nem tudok összpontosítani karate közben sem, míg régen teljesen természetesen ki tudtam kapcsolni az agyam karatézáskor. Akkor viszont nem voltam felelős sem párkapcsolatért, sem gyermekekért. Szóval, ezért is tartom spirituálisan infantilisnek azokat a gurukat, akiknek sem párkapcsolatuk, sem gyermekeik. Úgy könnyű elszakadni az anyagtól és kiűrülten meditálni - még nekem is ment, aki 8. házas Halak karmás (tehát kifejezetten hamis-képzeleti , hamis valóságérzékelési és önámítási karmás) vagyok, mégpedig azzal az előélettel, hogy kb.: 11-12 éves koromtól elkezdtem egyre több horrorfilmet megnézni, a horror, nekem kedvenc film kategóriám volt. Szóval az a meglátásom, hogy aki nem kezd bele egy életkör tapasztalatainak megszerzésébe, vagy már felhagyott vele, az egyáltalán nem csoda, és nem különös képesség, hogy nincsenek odavonatkozó problémái és ezért „él, mint hal a vízben”. Látszólag és persze ideiglenesen. A steril és épp ezért karmaduzzasztó élettel nem lehet olyan messzire eljutni, csak nézzük meg a sok 30-40 év között elhaló sztárt, hírességet, költőt, írót, gurut. És persze az 50-et, 60-at még akár elérő, de életüket kegyetlen betegségek és sorstragédiák közt végző „megvilágosult” tanítókat. Szomorú életútra van példa elég a tehetséges emberek között éppúgy, mint a nem különösebben kiemelkedő egyének között. Az emberiség nagy része tévelyeg, és pontosan úgy végzi, ahogy az imént körvonalaztam.

Lehet néhány évtizedig sterilen élni, úgy-ahogy békésen, kikerülgetve a karmafeloldási helyzeteket, elzárkózva. Sőt, lehet 100 évig is élni a langyos vízben, elzárkózni lehetőleg még a ma már könnyen elérhető spirituális, misztikus és kvantumfizikai könyvektől, filmektől, előadásoktól, a másik nemtől, a családi élettől, a konfliktusoktól. Meg lehet halni tudatlanul, még manapság az információ áramlás szabadságának aranykorában is. De kérdés, érdemes-e? Tudatlanul, értetlenül, kétségek közt, aggodalmasan vagy közömbösen, tehát lényegében teljesen felelőtlenül kóvályogni tovább az öröklétben és örökre így maradni. Vannak, akik nem éppen így fogalmazva, de hasonló kérdésekkel fordulnak hozzám. Főként a szűz karmások értik meg nehezen, hogy az életet sem nem megnyerni (bár, ők látszólag nem ezt akarják) sem nem túlélni – átvészelni, sem nem átvíkendezni kell. KELL - igen is KELL valamit tenni az élettel, mégpedig megváltódni (nem megszentesülni!, és nem megsztárosodni!) általa. Ahogy Hamvas írja, az életet feláldozni (tulajdonképpen kihasználni!) valamiért, ami az életnél fontosabb!

A szűz karma látszatszerénysége pontosan abban rejlik, hogy ők épp csak mindig egy kis részletet szeretnének tudni, ők csak úgy kis lépésben haladni, ők épp csak… és persze, ami a legfontosabb, ők csak gyakorlati megoldásokra kíváncsiak. Őket mindig csak a részlet érdekli, miért is vágyjanak ők nagyobbra? És egyáltalán miféle dolog nagyobbra és megfoghatatlanabbra vágyni? Azzal tölteni a drága időt?... Ami nincs is – most értettem meg igazán én is, bár, mint időmérő „eszközt” kifejezetten értékelem és fontosnak tartom – de az előző mondatbéli értelmében idő nincs. Folyamatok vannak, és a szűz karmás mindig csak szigorúan részletfolyamatokban hajlandó részt venni, csak a gyakorlati megoldások érdeklik, csak a gyakorlatias rágódás. Ezért rendszeresen krízisekbe kerül, amiket jól kezel látszólag. De lényegében még gyorsabban betegszik és öregszik így, mint a szellemiekre bátran, bőségesen, és lelkesen időt és energiát szánó személyek, akik a materilaizmusból származó vallás dogmáit, miszerint ne együnk húst, ne dohányozzunk, ne igyunk alkoholt, nem is tartják be annyira mint ő. Nyilván eszemben sincs az utóbbi testi egészségre káros tevékenységeket reklámozni, propagálni, ahogy éppen annyira ajánlom minden Szűz karmásnak az ő káros szenvedélyüktől, a részlet-bálványozástól való elhatárolódást.

Mindezt fontosnak tartottam kiemelni, és részletezni, a meditáció kapcsán is, mert bizonyára sokan (pl. halak karmások) hihetik azt, hogy a meditáció az igazi és legfontosabb karmafeloldási módszer és minél inkább elszakadni, minden földitől még mondatokat se írjunk mantrának, csak szavakat… De ugyan mire jutnék én, vagy bárki más, ha mindezen fenti gondolatmenetek megosztása, helyett csak annyit írtam volna: Egység. Vagy: Abszolútum. Mit lehet ez alapján elképzelni, tudni, érezni? Én egyenlőre nem pazarlom az időt ez utóbbinak megfelelő, kántáló meditáció vagy mantra kipróbálására. De mint írtam, az a gyanúm, hogy ez nem csupán idő, vagyis élet-pazarlás, hanem egyenesen visszaélés.

 

Azzal egyetértek, hogy a meditáció fegyelem, de nem olyan nyers, mint az sokak számára megszokott lehet a gyakorlati életben, de annál erősebb, és csak úgy lehet megtanulni, ha más helyzetekben is finom szinteken, azaz pl. képzeletben is fegyelmezzük magunkat. Kérdésem, hogy erre ismét csak hol is mikor van igazán szüksége és lehetősége egy párkapcsolat- és család nélküli személynek? Folytatva azzal, hogy ráadásul a férfiakban, amiatt, hogy a gyermekek nem az ők tudattalanjához vannak kapcsolva, még kevesebb külső kényszer (mondhatni lehetőség) adódik a képzelet fegyelmezésének a szükségességének a felismerésére. Annak a ténynek a felismerésébe Szilárd kezdett bele, hogy a férfiak bizonyára azért halnak meg sokkal korábban, mint a nők (átlagban 1O - 15 évvel korábban!, és azért több az özvegyasszony, mint az özvegyférfi, mert – ahogyan ő megfigyelhette a gyakorló asztrológusi munkái során – kevesebbet tanulnak a házassági és a családi életükből, kevésbé spiritualizálódnak tehát valóságosan. Már az is szomorú árulkodó jel, hogy a rendelőknek csupán igen csekély töredéke férfi. Nagy tévedés a férfiaknál, hogy csupán azért, mert a nők a családi tűzhely, a fészek melegének őrzői – ők a szeretet megtestesítő – akkor nekik nem is nagyon kell, dolguk akadjon a gyermekek gondozása és nevelése területén. A család egységének megtartásában. (Azt is Szilárd figyelte meg, hogy a szülői értekezleten általában egyedül ő képviseli a férfi nemet, ritkán megy el egy két apuka rajta kívül, és az is csak azért, mert az anyuka éppen akkor volt be programozva a nőgyógyászhoz, a pszichológushoz, a fodrászhoz, vagy a kozmetikushoz.) Úgy gondolják a férfiak, hogy ők ezen a belső körön kívül kell, hogy a számukra igazán fontos tapasztalatokat megszerezzék és ez által az igazán értékes következtetésekhez eljussanak. Ez nem így van. Bizonyítéknak én Szilárdot tudom felhozni, hiszen ő sem a családjától és a párkapcsolatától független, külvilági tapasztalatoktól (pl. öncélú baráti körökbe járkálástól, vagy pláne meccsekre járástól, kocsmázástól, stb.) lett jó asztrológus, vagy jó férj és jó családapa. És nem csak az két legintimebb életterület során szükségessé vált külvilági (pl. hivatalos, társadalmi) tapasztalások során, hanem pontosan, hogy a legértékesebb tapasztalatai e két intim életkörön belüliek! És nem azért, mert neki épp családi és párkapcsolati a karmája és ami miatt erre rá lett volna a sorsa által kényszerítve, hiszen éppen annyira jól mint mások, ő is kikerülhette volna ügyesen ezeket az élet-köröket. Hanem inkább azért, mert mindennek ellenére, neki itt volt a legnehezebb gyakorlati feladatokat felvállalni és azokból a helyes következtetéseket levonni, de mivel erre rá jött, amikor az asztrológiával találkozott, ezekre fektette a hangsúlyt, annak ellenére, hogy neki is vannak barátai és őt is izgatják a társadalmi - közösségi kérdések. Ugyanakkor, akinek nem ilyen jellegű a karmája, azoknak ez az életkör kevésbé kellene, problémát okozzon. Ennek ellenére rendkívül ritka az a férfi, aki felismeri, hogy a tudása javát és egyáltalán mindenféle tudások legjavát e két intim életkörben lehet leginkább megszerezni. Minél inkább kivonják magukat e két, érzelemmel áthatott és ugyanakkor közvetlen és eredményeiben azonnal látható felelősségekkel teljes életkör, legmélyebb megismeréséből, annál sterilebb minden más területen szerzett tudásuk. És végső soron minden személytelen, tehát a közvetlen családtagokkal szembeni, személyi felelősséget nem érintő információ, mindössze a karma védelmében felépített várfal eleme lesz, csupa látszólag jogosnak ható egyéni következtetésként, de lényegében nevetségesen átlátszó karma-képzetet védő bástyává válik.

 

„Isten szolgálatának a lényege megérteni azt, hogy… ön egyszerűen csak az isteni attribútumokhoz vezető egy csatorna… és önnek nincs saját független valósága” - Egyetértek. Így van, egyedi őserő-szerkezetünk és sajátos (egyéni) karmánk van, de életcél szerinti teljes külön valóságunk nincs.

 

„ „a megszabadulás csak az „én” gondolatának a megsemmisítésén át lehetséges… Amennyiben az „én” nincs semlegesítve, a meditáció alvásban végződik”.6 Srí Ramakrishna azt tanította, hogy „a meditációban Istenben kell, hogy föloldódjunk. Pusztán a víz felszínén való lebegés által a tenger mélyén fekvő drágaköveket nem tudjuk elérni.”

– Ezek is nagyszerű tanácsok. De emlékeztetnék mindenkit arra, hogy ha sterilen élünk, akkor ebből következik, hogy mindenképp verklizzünk a karmánkat (a "drágaköveket") is, akárcsak a rákban igen korán meg halt és a férfiasságából következő életfeladatainak (Szeretői, szülői - apasági feladatainak) a fel nem vállalása következtében, magának szabályos női melleket növesztő Rámakrisna, mert az pontosan, hogy képzeletben növekszik, akár alárendeljük a vágyainknak a világot, akár elfolytjuk vágyainkat aképpen, hogy az élet két legintimebb területéről lemondunk. Mert persze, hogy amennyiben a spirituális - természeti funkcióját nem gyakorolja valaki, mint az idézett indiai "nagy szent", mindjárt tárgytalanná is válik nagy részt a hűtlenség, a közvetlen gyakorlati felelőtlenség, a helytállás, a kitartás, de még a szeretet fogalma is. Mert mindenkinek könnyebb szeretni a növényeket, állatokat, a barátokat, az ismeretleneket, és "AZ EGÉSZ VILÁGOT", akikkel és amivel nemhogy nem kell közvetlen párkapcsolatban élni és a másikat a karmafeloldásban támogatni, sem pedig gyermekeket közösen a karmafeloldásukra alkalmasnak nevelni, de még csak együtt sem kell élni tartósan! - Így könnyű szentnek és sikeres "meditálónak" lenni...

Egy nagyon egyszerű példával élve: rendkívül könnyű matematikából nem megbukni, és rossz jegyet sem kapni, ha az ember nem jár iskolába. De ez nem azt jelenti, hogy soha nem lesz szüksége az ott megszerezhető tudásra. És nem fog ez nagyon durva kudarcokhoz vezetni végül. Mert úgymond az élet iskolájába mindenki be lett íratva, attól függetlenül, hogy esze ágában sincs a két legfontosabb órát látogatni, és ahelyett egyebekről kezdett órát adni, amik neki világosak és jól mennek.

 

Egyelőre eddig jutottam az ide vonatkozó gondolataim megfogalmazásában.

2014.03.30., vasárnap [00:50]
Képek
További cikkek a kategóriában