Hogy mindezt mennyire képtelenség elérni a szekularizált keresztény egyházak által „gondozott” hívek seregében, a modern kor keresztény ünnepei bizonyítják leginkább amelyek során minden megtörténik a hívek lelkében és életében, csak éppen az nem amit az ünnepi áhítat és az azt követő csendes elmélkedés hivatott lenne rávezetni és ráébreszteni a vallásgyakorlókat. Az ünnepek alatt elfogyasztott nagy mennyiségű alkohol ami keveredik az ünnepi lakoma érdekében legyilkolt számtalan állat húsával mindent szolgál csak a szellemi belátási (tisztánlátási - éberségi) készség kialakulását nem, hogy a meditációhoz és kontemplációhoz szükséges lecsitulással és megnyugvással merőben ellenkező új keresztény szokásnak: a lázas nyüzsgésbe torkolló ajándék vásárlásnak (és karácsonykor a fenyőfa irtásnak) a felelősség-tudatra (a lelkiismeretre) gyakorolt negatív hatásáról ne is beszéljünk.
De mindezek ellenére, a Pál által és a későbbi kanonizálók által elferdített és végül az eredeti ellenkezőjévé változtatott (a „szeresd felebarátodat mint magadat” szellemével merőben ellentétes magatartást kiváltó) tanítás pontosan azt eredményezte, amit a birodalmi vallásfaragó császárok és az egyházépítő klérus meg akart akadályozni: a keresztény kultúra táptalaján létre jött, de nem a keresztény eszmékre, hanem a materiális meggazdagodás elvére épített nyugati demokratikus állami berendezkedésekben nem csak hogy lehetetlenné vált a diktatúrák létrejötte, de ezzel annyira megerősödött a polgárok öntudata, személyi méltóság-érzete (lásd az emberi jogok egyetemes nyilatkozatát), hogy azok a személyek, akik ezekben az államokban spirituálisan felébrednek, egy kis erőfeszítéssel és áldozatkészséggel, elérhetik az éberségnek és a kiegyenlítettségnek azt a fokát, amit Jézus megváltásnak nevezett. És ezekből az éber személyekből egyre több lesz világszerte, ahogy az 1977 után született generációk önállóan gondolkozni képes felnőtté válnak, mivel a pénz és a gazdaság nem csak az egoizmust növeli az emberben, hanem ezzel egy időben a személyi öntudatot és önérzetet is. Ezért is történhetett meg, hogy az emberi jogok egyetemes nyilatkozatának a kezdeményezői nem a szegény és nem a vallásos ideológiák által uralt társadalmak polgárai voltak, hanem a keresztény kultúra táptalaján létrejött, gazdaságilag fejlett kapitalista-demokratikus civilizáció polgárai.
A birodalmi ideológiának "kitalált" szekularizált kereszténység paradoxona tehát, hogy épp a keresztény mentalitás táptalaján jött létre a személyi tudatnak az a felszabadulása, aminek a megakadályozása és visszafojtása érdekében a jézusi tanításokat elferdítették. - Az "Én (aki mondom, aki mondja és gondolja) vagyok az út, az igazság és az élet" teremtői azonosság-tudatot jelző mantra helyett: csak ő Jézus az istennek a fia, egyedül az út az igazság és az élet.
„Az Én országomat (a krisztusi tudatot elérni képes én-tudat szellemi és társadalmi alapját) az ellenségeim építik fel, azért lesz az jól felépítve.
„A kereszténységben mindennek meg kell jelennie, amit az ember belőle letagadott, és a kereszténységből mindennek el kell vesznie, amit az ember hozzá hazudott.” mondja Hamvas Béla a Scientia Sacra /Harmadik könyv: A kereszténység, / Az evangélium és a levelek c. esszéjében. A Márk evangéliumának a Példázatok Isten országáról című fejezetének a végén azt olvashatjuk, hogy „És sok ilyen példázatban hirdeti vala nekik az igét (Jézus a tömegnek), úgy a mint megérthetik vala. // Példázat nélkül pedig nem szól vala nekik. (Az ad hoc egybe gyűlt tömeghez és a „külső” hallgatókhoz, az exoterikusokhoz - K. Sz. megj.) Maguk közt azonban, a tanítványoknak mindent megmagyaráz vala.” De nem csak itt, hanem több helyen is utalnak arra az evangéliumi szövegek, hogy akárcsak Pitagorász az ezoterikus (udvaron belüli) tanítványainak, Jézus is jóval több és részletesebb és a szellemi hatalomgyakorlásban sokkal messzebb menő gnosztikus tanítással és racionális értelmezéssel látta el az apostolokat, mint amit az általa „meghívott” sokaságnak: a népnek példázatok és kinyilatkoztatások formájában elmondott. De nem csak a fent idézett szöveg az egyetlen utalás arra, hogy az apostolok beavatása nem az csak utcán, a mezőn, a tengerparton, vagy a templomban történő beszédek és cselekedetek alkalmával történt, noha főképp az utóbbi beszédes aktusoknak (gesztusoknak) is jelentős szerepe volt a krisztusi állapot eléréshez szükséges - keresztény - alapállás felvételében. Ráadásul azt is számításba kell venni, hogy az, ami a négy kanonizált Evangélium szövegben ma található csak kevés mértékben hiteles.
A komoly vallástörténeti és szellemtörténeti kutatásokat is folytató Hamvas Béla írja az Evangélium és a Levelek című esszéjében: „Az Evangélium tanítása nem vallás, a kereszténység mégis már elég korán vallássá lett. De ha már vallás, nem világhatalmi elv, mégis azzá lett. Vajon a vallásnak szükség-e volt-e arra, hogy utólag becsempészett részekkel és az eredeti elferdítésével önmaga létét igazolja? Igen. De a világhatalmi elvnek (A Bizánci birodalmi ideológiájának - Kozma Szilárd megj.) még inkább szüksége volt arra, hogy hatalmát a vallással igazolja. Kétezer év óta alig volt nemzedék, amely valamilyen alakban - akár mint szekta, vagy filozófia, vagy szerzet ez ellen ne tiltakozott volna. (...) A kereszténység első idejében tudatosan és rosszhiszeműen, világi érdekből, egészen biztos a hatalomért, a hamisítások egész sorát követték el. Az Evangélium szövegét igen sok helyen meghamisították, sokat elhagytak, még többet hozzátettek. Éppen ezért azok a modern, körülbelül kétszáz éve folyó íráskritikák, amelyek az Evangéliumban oly otrombán garázdálkodnak, a kisebb vétket követik el. A nagyobbat azok követték el, akik az első századokban, bizonyos hatalmi csoportok számára a veszedelmes részeket kihagyták és ugyanazok érdekében kellemes mondatokat toldottak be, hogy legyen mire hivatkozni.” (Ugyancsak e témakörben lásd a Hamvas Béla Bizánc című esszéjét.)
Azt, hogy Hamvasnak (és más evangélium és kereszténység értelmezőknek!) mennyire igaza van, ékesen bizonyítják az apokrif Evangéliumok és ezek közül is kiemelten a Béke Evangéliuma, amely nem csak azért jelentős, mert annak a szövegében mindaz a kifejezés, ami a kanonizált Evangéliumok szövegében, utólag dogmatikus formulákká vált gyűjtő fogalomként szerepel, megtalálható a kor metafizikai látásmódjának megfelelő kifejezések formájában, hanem elsősorban azért mert egyértelmű és határozott tanítást és világos metafizikai értelmezést tartalmaz a beavatandó keresztények (hús, alkohol és más kábulat-okozó táplálék, vagy mesterséges szer mentes!) táplálkozására és étrendjére vonatkozóan, amely nélkül lehetetlen az éberség elérése, vagyis az egészséges a megváltott élet.
Aki viszont a Béke Evangéliumát elolvassa, valószínű, hogy azonnal felteszi magában a kérdést: amennyiben Jézus az emberi élet minden aspektusára ilyen részletes alapossággal kitért, vajon nem-e létezik, vagy létezett-e(!) egy olyan Evangélium, amely a beavatandó személy (utólag: keresztény) házasságára, illetve szerelmi és szexuális életére vonatkozott? A szerelem és a szexualitás spirituális és kauzális alapjainak a tisztázása és ennek az ősi alapnak a megfelelő hétköznapi - kultikus megélése nélkül nem lehetséges a Lilithtől, a sors-determinációktól való megszabadulás (a megváltás) és az „Atyával” való azonosulás: az „unio mystica” megvalósítása. Szomorú, hogy ennek, a kereszténység minden részéből az égre kiáltó (és nem utolsósorban veszélyes!) hiánynak a következtében, ma, amikor mint soha máskor égető szükség lenne az eredeti keresztény alapállás felvételére, egyre nagyobb tömegek és egész néprétegek fordítnak hátat a kereszténységnek és válnak valamely, a szexualitás spirituális és kauzális alapjait is ismertető gnosztikus vallás híveivé, rosszabb esetben valamely, a szexuális gyönyörcsikarás misztikus és kevésbé misztikus fogásaira és módszereire (pl. káma szutra) alapozott egzotikus vallás-töredék (pl. tantra joga), vagy más „szexuális energia-nyerő” misztikus szekta tagjaivá. Ebben a vonatkozásban még az előbbi problémánál is több zavart okoz az egyházi rend és/illetve a hatalmi intézményi fegyelem fenntartása érdekében kieszelt, a Jézus nőtlenségéről szóló dogma. Holott már csak abból is kiderül, pl. hogy Mária a sokat vitatott szerepű (egyesek szerint Jézus-feleség) Magdolna közelebb ált Jézus ideális személyiségéhez (idea testéhez) szellemben, mint az apostolok (amiként az igazi spirituális életet folytató személyekhez sokkal közelebb áll az élettársuk: a saját személyükkel együtt, a nagy emberi egészet alkotó másik részük, akivel „egy testet és egy lelket” képeznek - mint a barátok, vagy a tanítványok), mert ő, Mária Magdolna és nem az apostolok, vagy Jézus anyja, Mária „látta”(!) meg először a feltámadt Jézust. Értsd ez alatt, hogy Mária Magdolna fogta fel a Jézus által szellemileg megvilágosított szellemi látó-erejével elsőként a tanítások lényegét. Nem véletlenül festette Leonardo da Vinci Jézus jobbjára Mária Magdolnát az Utolsó Vacsora című festményén és nem véletlenül írja azt János az Evangéliumában, hogy Jézus az utolsó vacsoránál annak a személynek mondta el, hogy ki fogja őt elárulni, aki Jézusnak a jobbjánál ült és akit Jézus a tanítványok közül a leginkább szeretett!
Több mint valószínű tehát, hogy az a spirituális éberségre alapuló mágikus állapot, ami a példabeszédekbe csomagolt tanítás és a Jézust hallgató ad hoc összesereglett tömeg (a sokaság) számára ígéret volt csupán, az apostolok számára egyes vonatkozásaiban már a Jézus idejében megélhető, idővel erősödő és a közeljövőben teljességgel megvalósítható, tisztult szellemi állapotot, spirituális és kauzális tisztánlátást és bizonyos természet feletti (mágikus: gyógyítói) képességek kialakulását jelentette. Ezt, a félelem és szorongás nélküli létállapotot, az apostolok egyéni sors-elemeit (karmáját) már a Jézus életében feloldó és azokból a hétköznapi tulajdonságaikat meghaladó képességeket kiváltó gyógyító erőt és Logosz- erőt: szellemi tisztán látást és e rendkívüli (természet feletti) tudással párosuló erőnléti állapotot nevezte Jézus Ábrahám ölének, boldogságnak, a mennyek országának, az Isten országának, máshol pedig a királyságnak. De tévedés ne essen: ez nem olyan állapot és nem is olyan spirituális hely, amit a beavatott tanítvány a „Mester” jóvoltából és saját szorgalmának köszönhetően el tud érni, vagy amit a keresztény a túlvilágon tud elérni. Ez, az elképzelhetetlenül finom (könnyű) természetfeletti és a természet előtti örök forrás, ez a határtalan és mindenható boldogsági állapot (a Sinto, a Tao, a Nirvána) öröktől fogva létezik, nem keletkezik és nem múlik el az időben mert maga a kiegyenlítettségben nyugvó abszolútum, ahonnan (és amiből) minden lény származik és ahova csak a zavaros képzeletű (a bűnbeesés: az életnyerési és protekciós üdv-nyerési lehetőség tévképzete miatt éberségét vesztett) ember szelleme nem kerülhet vissza. (Ez - a többség! - kerül a tévképzetektől való megszabadulás, az elengedés, a lemondás állapotába - helyére: a purgatóriumba és a reménytelen megsemmisülés előtti állapotba: a pokolba.)
Azok, a Béke Evangéliuma szellemének megfelelően „tisztán” táplálkozó és arányos (spirituális!) személyi tudattal élő és harmonikus szexuális életet folytató (a teremtéssel nem ellenkező), és az egyéni sorsukkal (karmájukkal) egyenesbe (harmóniába) került személyek (A tényleges személyi sorsfeladataikat felvállaló és az által szellemben és lélekben lassanként megnyugodó és megvilágosodó, valamint az egyetemes teremtés-rendeltetésén fekvő igazságot bátran barmikor bárki előtt felvállaló és bárki számára kimondó és annak az érvényesítéséért akár a harcot is felvállaló - Lásd a Hegyi beszéd „kegyetlenül kemény” nyolc boldogságát! - személyek.) jutnak el életük során a mennyei állapotba, akik semmilyen szempontból nem élnek kábulatban, mert több éve már, hogy éberekké váltak. Ők azok akik ismerik ezt a belső, rendkívülien finom, de határtalan biztonságérzetet adó boldogság-állapotot, aminek semmi köze nincs az érzéki - érzelmi örömökhöz, a vallásos kábulathoz és a misztikus extázishoz. Ez az, a hétköznapi ember által természetfelettinek képzelt erőt adó logoszban élés, a logosz - azonosság élmény, amelyben a személy egyértelműen és egyszerre tudja és érzi, hogy az ő személyi létezésének (életének) az oka és célja azonos a teremtés okával és céljával és ebben a megrendíthetetlen meggyőződésében: a hitében, nem csak hogy félelem nélkül, misztikus biztonságtudatban éli a hétköznapi életét, hanem folytonos örömben, boldogságban és egészségben, illetve ennek megfelelő kreatív - teremtő tevékenységben is, amely erő és boldogság a teremtés okával: a teremtés ősi és első funkciójával (a Lilith által megzavart abszolút állapot helyre állítása) való teljes azonosulásából ered.
Hiába olvassák fel az aranyozott palástokba bujt keresztény papok millió alkalommal, hogy „ne aggodalmaskodjatok azért, hogy mit esztek holnap és holnap után, mert épp a „hivatalos” (vallásos) keresztények azok akik a leginkább aggodalmaskodnak azért, hogy mit fognak enni holnap és holnapután. És ha nem magukért aggódnak, akkor azért az egy szem, vagy maximum két gyermekért, akiknél azért nem vállalnak többet, hogy nehogy a „több száj etetése” és óvodába- iskolába járatása a korrupt jóléti - keresztény boldogságtól megfossza őket. Csak az, aki ezt a maximális éberség útján megszerezhető élet- elixírt, ezt az azonosulásból eredő kifogyhatatlan (immanens) boldogságot a sokadik meditációban megkóstolta és újabb és újabb meditációk során megtapasztalta, majd azután a mindennapi életében is megidézte, csak az a személy nem aggodalmaskodik és nem sajnálkozik, mivel ő, ebben a lénye gyökeréből eredő, immanensen áradó örök boldogságban időzve, egész lényével megtudta azt, hogy a teremtés célja és értelme pozitív és, hogy ebben a pozitív teremtési folyamatban ő nem egy képzelet érvényesítési lehetőség nélküli mellékszereplő, akinek a „vak természet” törvényeivel szemben védekezni kell, hanem a teremtőerőkkel és az egyetemes törvényekkel való, belső és külső együttműködés által a saját elképzeléseit érvényesíteni képes lény.
Ez a sors-félelmektől és sors-ellenes ambícióktól való megszabadulást és a fejlődési - teremtői képességek szabad gyakorlását lehetővé tevő, egyéni szabadságot, lelki erőt és testi egészséget (is!) adó mágikus állapot. Ez a Vízöntő által megtestesített spirituális erőtér és az annak megfelelő XI. ház által megtestesített egyetemes teremtőerőkkel és az egyetemes törvényekkel való együttműködési képesség kialakulásának az életköre. Ez a megszabadulás elsősorban és mindenek előtt, csak és csakis, úgy érhető el, ha az ember a teremtés két, egymást kölcsönösen feltételező és átható első őselvvel, a kauzális fénnyel és szeretettel kapcsolatba és harmóniába kerül. Addig, amíg ezekkel teljes kapcsolatban és harmóniába nem kerül, gyakorlatilag nem tehet szabadon semmit sem. Az első teremtőerő, amivel teljes kapcsolatba és minél nagyobb harmóniába kell kerülnie, a teremtésben való feltétel nélküli személyes részvétellel: a Hold által megtestesített gyermekáldással, illetve a gyermekáldás minden előfeltétel nélküli elfogadásának az elvével. A második az elsőnél is sokkal mélyebb és nehezebb problémákat felvető - mert egyetemes tájékozódás: kimerítő és alapos metafizikai ismeretek nélkül megvalósíthatatlan! - arányos személyiség és személyi akarat érvényesítési késztetéseivel való harmóniába kerülés. Ez akkor valósul meg, ha valaki a Plútó által megtestesített első szellemi tudat őselvéhez (amely alapján élete minden mozzanatában az egyetemes törvényekkel összhangban, azok szerint kell érvényesítenie a személyi akaratát) igazítja céljait, akaratát és egyéni döntéseit. Miután ezen, az emberi létet fenntartó két oszlop által szegélyezett kapun: az arányos személyiség elérésén és annak a harmonikus érvényesítési képességén (Amit Marcus Aurelius, a mysztész császár úgy fogalmaz meg imájában, hogy „Istenem adj erőt, hogy megváltoztathassam azt, amit meg kell változtatnom és ahhoz, hogy ne akarjam megváltoztatni azt, amit nem kell megváltoztatnom”) és a teremtésben való személyes részvállalás (a gyermeknemzés és a gyermekáldás feltétlen elfogadása, valamint a gyermekek felelősségteljes gondozása és nevelése) oszlopa által szegélyezett "kapun" valaki átjut, az a személy eléri azt, amit a Tabula Smaragdina így fejez ki, hogy: „Ezentúl előled minden sötétség kitér.”
Ezért mondja Jézus, hogy a mennyek országa olyan, mint egy mérhetetlen értékű kincs amit ha egy ember a mezőn megtalál, azt nem viszi haza, hanem a kincset a lelőhelyre vissza teszi és haza megy és még keményebben dolgozik tovább, majd miután elég pénzt keresett, eladja mindenét és csak azután, hogy azt a földet, ahol a kincset megtalálta, teljesen megvásárolta, csak akkor ássa ki és hasznosítja. Akkor tehát, amikor nem csak a kincset, hanem annak az egész környezetét a magáénak tudja. Akkor élhető a mennyek országát jelentő szorongás és félelem nélküli, boldog, egészséges és kreatív élet, ha képessé váltunk teljes odaadással részt venni a teremtésben (az utódok megszülésében és gondozásában - nevelésében) és arra, ha képessé váltunk a mások fejlődési programján alapuló (létező!) személyiségét maximálisan tiszteletben tartva maradéktalanul felvállalni és kinyilvánítani az egyetemes törvényekkel összhangba hozott személyi elképzeléseinket és érvényesíteni a személyi akaratunkat.
Azért, hogy ne csak a tanítványok, hanem az emberiség is értse meg, hogy el kell fogadnia azt a tényt, hogy a teremtés törvényei és a természet törvényei - elemei, folyamatai és jelenségei nem az ember és a személy ellenségei és azt, hogy éppen ezért, az embernek feltétel és ravasz huncutkodás nélkül el kell fogadnia az egyetemes törvények morálja szerinti életet, ahelyett, hogy elhárítaná és elzárná magát a közvetlen kapcsolattól és bebiztosítaná magát a természet jelenségeivel szemben, Jézus a Lilith által megzavart abszolút létállapot helyre állítását: az egyetemes kiegyenlítődést szolgáló egyéni sors-feldolgozás érdekében történő sors-elfogadás szimbólumaként felfeszítette magát a keresztre! - Ez a Jézus által tanított kiegyenlítődési - megváltási életprogramnak (a keresztnek: a spirituális fejlődést kiváltó egyéni erőfeszítéseket igénylő nehézségeknek) és az egyetemes törvényeknek a feltétel nélküli, odaadó elfogadása, Jézusnak a földkerekség minden prófétájának és szentjének a tanítását felülmúló (örökkön érvényes!) beavatási leckéje. Minden elmélet, vagy gyakorlat, ami ezt meg akarja kerülni csak misztikus fantazmagória és különböző vallásideológiákat szolgáló legenda. A mennyek országa viszont, aminek az elérését (az oda való belépési - bejutási lehetőséget) Jézus kilátásba helyezett azok számára, akik a megváltást - megváltódást a sorsfeladataik (személyi keresztjük) vállalásán keresztül megvalósítják, nem más, mint az a minden szempontból kreatívnak nevezhető földi létállapot, amelyben az ember számára, a spirituális - mágikus képességeinek a gyakorlási (használási) lehetőségével együtt, az által, minden lehetőség megadatik, hogy boldog és elégedett (derűs) életet folytasson.
Mágikus hatása ugyanis nem csak a szerelemnek, a bátorságnak, a szülői felelősségnek, a szellemi értelemnek, az érzelgősségtől megtisztított szeretetnek van, hanem létezik a tíz teremtői princípiummal való zavartalan és világos harmóniában élésnek mágikus hatása - és ami fontos: mágikus összhatása(!) van, a korrupt és ellenséges magatartási formáktól és késztetésektől, valamint a misztikus káprázattól és vallásos kábulattól mentes megváltotti állapotnak. Ez a mágikus erőtér, amit egy megváltott személy megvalósít és megtestesít jelenti a mennyek országában való létezési lehetőséget (képességet) jelenti a földi életünkben.
Kozma Szilárd
