Olyankor tehát, amikor felmerült egy – egy nehéznek látszó,
megoldandó probléma, vagy negatívnak érzékelt, gondolt és
érzett hírt vagy benyomást kaptam a szeretteim felől, nem
érettem, hogy „Ez most meg miért történt, miért van? Miért
éppen azoktól kapom a pofont, akiket a leginkább szeretek?.
Egy - egy ilyen sorshelyzet, annyire meg tudott zavarni
(„viselni”), hogy az elalvásban és alvásban is megzavart,
amennyiben nem meditációval aludtam el... (Sok misztikus azt
állítja, hogy nem jó az a meditáció, amibe bele alszik az ember,
nos én ennek az ellentétét vallom és azt állítom, hogy az a
meditáció is, amelyben képes vagyok elaludni, éppen attól
hatásos, hogy ha ennyire mélyen megnyugtat, hogy bele is
alszom, akkor az elalvás előtti percekben – tízpercekben,
félórában, egészen biztos, hogy az elérni kívánt nyugalomban,
békében és biztonságérzetben vagyok, ahol a megvilágosodás,
vagyis az isteni fény- és szeretet lakozik.) Aztán olvastam egy
eszmefuttatást arról, hogy mindig és mindenütt-, tehát még a
túlvilágon is, önmagunk maradunk, vagyis arról, hogy
önmagunktól (Ti. a legfelsőbb rezgésiállapotban levő, forrás
közeli öntudatunktól) soha nem szabadulunk meg.

És ezért ajánlatos az öntudatunkat gyökeresen, tehát minél
magasabb szinteken „megtisztítani”, vagyis, még a
gondolatainkat és a képzeletünket is(!) erkölcsőssé –
igazságossá, becsületessé, rágalom-mentessé és szeretet-
teljessé tenni, vagyis haragvás-és gyűlölet- és bosszú-vágy
mentessé tenni. Ennek a logikus gondolatnak, nyomban
gyakorlatba is ültetetésének a hatására, megértettem és végre
egészében és végleg azonosulhattam azzal az elemi Szeretet-
Jóság alappal és örömforrással, amit általában Istennek
nevezünk.
Azt tehát, hogy nem is létezik olyan, hogy az én szeretetem,
az én örömöm és az én értelmem és az én boldogságom,
mert ezek mind az Istennek az általa teremtett létben és
életben történő kiáramlásai, amelyek segítségével és
amelyek által Isten folyamatosan teremti, fenntartja és
működteti az egyetemes létet és a lényeket és tehát az
életünket is, vagyis minket embereket is ellát életenergiával.
Megértettem azt, hogy az Isten számomra nem más, mint
mindaz, ami ténylegesen pozitívum és jóság és erőszak- és
haragvás- mentes igazság bennem. Tehát, hogy Isten ott van
a szeretteim szeretetében és a természet-, a világ- iránt érzett
szeretetemben és az ellenségeim szeretetében, meg ott van
éppen az Isten iránt érzett szeretetemben is, amire évtizedeken
át meditáltam. Hogy, hiába, hogy karmával, tehát negatív lét-
képzetekkel és késztetésekkel is telítve (is!) indultam az életbe,
mert ezekkel együtt is, igazából nem is tudnék isteni szereteten
és jóságon és örömön és jóságon (boldogságon) kívül élni, még
akkor sem, amikor, az egyes, megfelelő karma-oldási
képességeim fennmaradt hiányossága (kifejletlensége) miatt,
negatív szellemi és lelki állapotba kerülök, az egyéni karmám
által kiváltott környezeti visszahatásai miatt, és olyankor inkább
ezeket a negatív benyomásokat tudom érzékelni, illetve
érzékelni és megélni.

Mélyen-mélyen megértettem tehát, hogy Isten mindig, de
mindig ott van bennem és körülöttem, a jó-akaratomban, a
jóhiszeműségemben, a jóra való vágyamban és
törekvésemben, a nem spekuláló, nem karma-dagasztó-,
nem önző-, mert nem az önzésemet és nem az öncélú
élvezet-vágyamat szolgáló gondolataimban és boldogulási
vágyaimban, tehát: a nem-Júdási értelmemben
(rafinériámban), hanem az ego-feladást szolgáló
értelmemben (Itt nagyon kell vigyázni!). Vagyis azt, hogy a
folyamatosan szétáramoltatott szeretetével együtt, Isten ott
van, a megváltás törvényessége (Az egyetemes törvények!)
szerinti világosság-vágyamban és a világosságra– a magas
rendű értelemre való törekvésemben, a helyes tükröződési
vágyamban, a hibajavítási vágyaimban, az oldódási
vágyamban és készségemben, a szépség-vágyamban,
valamint az önkéntelen képzeletemért és a képzeteimért
való felelősségemben és a minden féle más felelősség-
érzetemben és tudatomban, a hiba belátási készségemben és
az erre vonatkozó képességemben.
Ott van a velem született és a neveltetésem által el nem
fojtott optimizmusomban, az igazságszeretetemben, a
rugalmasságomban, toleranciámban és empátiámban, de
legfőképpen a mindezek következtében meghonosodó és
állandóvá váló boldogságomban. Ilyen egyszerű ez.
Köszönöm, hogy végre megérthettem és átélhettem
hétköznapi módon is azt, hogy mindig bennem és velem és
körülöttem van a határtalan isteni világosság-szeretet és az
ős-eredeti isteni jóság boldogsága. Hogy ez körül vesz és
áthat és irányít, még akkor is, ha a lelkemben szétszórt, tehát a
szedett–vedett tűz-karmám miatt néha még én is úgy kívánom
azt, hogy gondolatban és képzeletben háborúzzak, mint az
igazi tűz-karmások (Ti., azok akiknek valamelyik karma-pontja,
a Kosban, Oroszlánban. vagy a Nyilasban található a

sorsképletében.), tehát mint a drogosok azt, hogy kábulatban
lehessenek.
Azt tehát, hogy én nyugodtan rá bízhatom az életem folyását
és alakulását az Isteni szeretet-fényre és boldog-jóságra,
és csak arra kell vigyázzak éberen, hogy bármilyen, negatív hírt
is hallok, ami közvetlenül érint – ti. hogyha velem, vagy a
szeretteimmel kapcsolatos ez a negatív hír -, azonnal és
határozottan és bizalommal(!!!) ebbe az állandóan bennem és
körülöttem levő, eredeti isteni valóságba: a folyamatos és
megszakíthatatlan szeretet – és boldogság alapba
helyezzem belé ezt a hírt. Tehát, még mielőtt a negatív
érzéseim, képzeteim és gondolataim erősebben
„támadnának” (!) az általam akkor és ott negatívnak képzelt,
tudott, vagy érzékelt és értékelt helyzettel szemben.
Megértettem tehát, hogy amennyiben ezt az önzetlen és
sértődés-mentes Szeretet-éberségemet sikerül megtartanom, a
felmerült problémát is, ezen az Isteni szeretet – és boldogság
alapú lelki és szellemi alapállásban törekedjek megoldani. És,
hogy ezt nem csak elméletben fecsegve erről, hanem szigorúan
és kötelezően a mindennapi gyakorlatban is. Arra kell tehát
törekednem, hogy az eredeti szeretet – és jóság érzékelés,
folytonos és megszakíthatatlan maradhasson bennem is,
úgy, ahogy az megszakíthatatlan és megszüntethetetlen az
Isteni jelen-valóságban is.