Bevezetés:
A misztikus érzelem-fasizmus, amely a nőt égi trónjára emeli
Nagy a tömeg-sikerük a hamis beavatottaknak, mert a szavaik érdekesen izgalmasak. De a lélek mélyén fertelmesen vészterhes a gyakorlati hatásuk. A nőt felsőbbrendűvé tevő frázisokra jó példa a következő Müller Péter idézet, amelyhez hasonlóval nemhogy Dunát lehet rekeszteni, de már lassan a világ összes folyóját:
“A nőnek olyan szeretetre van szüksége, amely nem mulandó. A nő – még a legérzékibb nő is – a lelkével szeret igazán”
- Szeretne, ha tudna. Az egyenlőségért vívott nagy küzdelmek közepette, mikor jutunk már el oda, hogy ha egy férfi értelmét, eszességét, meg lehet kérdőjelezni és cáfolni – és tény, hogy nem minden férfi egyformán eszes – akkor a bizony ki lehessen mondani, hogy nem minden nő tud szeretni.
Hogyan lehetne mérni a valódi szeretet? Mert pont úgy kell „mérni”, értékelni, mint az igazi értelmet, rövid távú és hosszú távú (!) eredményeit tekintve, hogy mennyire is boldogít. Mert nem másért rendelkezik az ember a gondolkodás és szeretet képességével, mint azért, hogy a vágyott, belénkódolt, az ősemlékezet szerinti idillbe, boldogsági állapotba eljusson, és minél tovább fenntarthassa eme állapotot.
„s nincs olyan párkapcsolati tanács és szexuális trükk, amely boldoggá tudna tenni egy olyan nőt, akit lelkileg nem szeretnek. Akármilyen érzéki bravúr, vagy megrendítő testi gyönyör – egy nőnek ez nem elég, mert az igazi gyönyörpontja nem bonctani helyen rejlik, nem is, ahogy mondani szokás, az „egész testében”, hanem az egész lelkében. Minden olyan ölelés, mely csakis az „erogén zónák” ingerlésén alapul, kevés neki. Egy nő „erogén zónája”: a lelke.” / Müller Péter
- Mindenkinek ilyen, azaz teljes szeretetre van szüksége nemtől függetlenül.
De valóban igaz, hogy a nőknél a szeretet és az érzelmek világa sokkal nagyobb súlyt kap. És ez azért van, mert mi nők pontosan arra lettünk teremtve – tervezve, hogy az inkarnációnk során megtanuljunk minél jobban, tisztábban, őszintébben szeretni. És ehhez viszont szükséges, hogy a valódi spirituális értelmünk is fejlődjön, tehát nyílván, hogy a nőknek is van értelme, és a boldogsághoz szükséges a tudásszomj, a spirituális értelem fejlesztése. Viszont, mivel a nő nem arra lett teremtve, hogy intenzíven és akár halált megvetően tapasztalatokat szerezzen a fizikai világban, és ezzel lehetőséget kapva, hogy nagyobb tapasztalati tudással rendelkezzen. És e tudásra nem azért van szüksége, sem a férfinek, sem a nőnek, hogy arra felvághasson.
Hanem a férfiak azért születnek az ők egyedi, a minél több és nagyobb tapasztalatszerzési rendeltetésnek megfelelő szellemi, lelki beállítottságaikkal (racionalitás, logikai érzék) és testi adottságaikkal (erősebb fizikum), hogy a világ működését kitapasztaló tevékenységeik által szerezhető tudást felelősségteljesen használják fel aztán egyéni, párkapcsolati és családi boldogságuk érdekében. Mert a boldogság jellege döntően intim, és csak kisebb részben társadalmi szerep és közviszonyok kérdése.
A nőnek szüksége van a férfira. Szüksége van a szeretete fejlesztésében az előtte járó, spirituális értelemre. És a férfinek is szüksége van a szeretetben előtte járó nőre. A nő lényege szerint ugyan érzelmesebb. De mind a férfinél, mind a nőnél elveszhet ez a lényeges potencialitás, a jó alap. Elveszik az olyan hamis metafizikák hatására, mint a nősovinizmus, vagy a hímsovinizmus. Az isten kétnemű és a két nem közül egyik sem értékesebb a másiknál. Ettől függetlenül elhatárolódom az egyenlőség szorgalmazásától, egyenjogúság és egyenrangúság megcélzásától. Ezek a kifejezések mind beterhelődtek azzal a rémeszmével, miszerint a nemiség szellemi és lelki szintű különbségei nem léteznek. Pusztán önkényuralmi, patriarchális, életidegen, elnyomó berendezkedések megtartásának mondva-csinált ideológiái… A legújabb hulláma a szellemi, lelki szintű nemi jelleg lehazudásának a gender-elmélet. Ami végső soron a született biológiai nemmel ellentétes nemű karmikus tudattalan töltetett hivatott erősíteni, tudtán és akaratán kívül, nagy sikert aratva a tradicionális nemi szerepkörök fölött. Morális és felelősségbeli kérdésekkel ők sem foglalkoznak. (Mint ahogy egy rákos daganat sem.)
Nem teszik fel a kérdést, hogy vajon a férfiasan viselkedő, fiatalabb, irányíthatóbb partnert választó, karriert is építő nők, akik esetleg még hormonális fogamzásgátlóval is védekeznek mondjuk 10 éven keresztül, ha egyre nagyobb számban vesztik el a fogamzó képességüket 30 éves koruk körül, akkor biztos, hogy helyes-e elindítani őket ezen az úton gyerekként? Nem-e fogják többen megbánni 35-40-50 éves korukban? Sznobizmus így lebecsülni a nemzést, és a nemzőszerveinket. Az ember nem pusztán szaporodik. Nem természeti lény, a természet egyensúlyának fenntartásában, körforgásában NINCS SZEREPE. Az ember szellemi lény, a nemzéssel kezdődően a gyermeknevelés pedig a legnagyobb alkotás, persze amennyiben nem tényleg szeretettel, értelemmel és felelőséggel történik.
A férfiasság eredeti, lényegi kellemetlenség-tűrőbb, racionálisabb, úttörőbb, bátrabb, felelősebb, céltudatosabb, határozottabb, elváróbb mivolta ellen gyűlölködő, áskálódó, tüntető, jótékony álruhában tetszelgő nők szemmel láthatóan megsínylik az éltető Fénynek a lelkükből való kizárását. Nem lehetnek boldogak, mert a boldogság bár egyéni jellegű, de alapjaiban egyetemes: Isten a képére formált minket, két nemből, a Szeretetből és a Világosságból, a 4 alkímiai alapelemből, a 10 őserőből, és ezek valamilyen eltorzult változataiból, azaz az őskáoszból, a Lilithből. A boldogság, a Lilith részeket visszaállító, eredeti és zavarokozás nélküli továbbfejlődő egység. Betegségeink, baleseteink mind jelzik számunkra, hogy melyik őserő működik bennünk rombolóan. Az eredeti viszontagság-tűrő, céltudatos, racionális, bátor, harcra kész, nyílt, egyenes, magabiztos, öntudatos, kíméletlen és lényeg szerinti kritikát (értékrangsort) követő és hirdető, a következményekkel számoló, s ezért önfegyelemre képes és fegyelmet elváró, kutató-átvilágító, leleplező férfias szellemiséget nehezen viselő, kiiktatni kívánó személyek főként 30-35 éves koruk után általában mind rendelkeznek legalább egy a maszkulin princípiumhoz tartozó szerv betegségével, károsodásával és sokszor évekig pár nélkül élnek.
Úgy több, vagy erősebb egyik nem a másiknál, hogy azzal az adottságával, ugyan visszaélhet, de akkor ő sem lesz boldog. Fölényeskedhet a férfi az értelmével, pl. aki nincs tekintettel arra, hogy a nő tanulni akar tőle, és elkönyveli, hogy a nő csak a tipikusan nőies dolgokkal kell, foglalkozzon. Így a párkapcsolatban nincs meg az alap nemi-jelleget ugyan megőrző, de egymást folyamatosan fejlesztő-kiteljesítő szellemi-lelki szubsztancia csere. A nők a szeretet, a kapcsolódás gyakorlásának küldetésével érkeznek a fizikai világba. Ez az oka annak, hogy nekik velük-születetten, önkéntelenül intenzívebb az igényük, a késztetésük a szeretet átélésére. Ezért viselik sokkal nehezebb a pár nélküliséget és a párkapcsolati diszharmóniákat, hiszen gátolva a legelemibb igényükben. Míg a férfiak másféle szellemi üzemanyaggal működnek. Számukra a spirituális értelem, a szellemi valóságról és az egyetemes igazságokról szerzett tudás, tudomás, és ennek helyes alkalmazása az életük motorát hajtó „benzin”. Remélem, hogy sikerült érzékeltetnem, hogy ez a két ősminőség, a szeretet és a világosság egymással teljesen egyenrangúak a szellemi valóságnak az egységes, „mennyországi”, „paradicsomi”, „isteni” állapotában, s ekképp a földön is azok kell, legyenek az ember számára, ha boldog akar lenni. Tehát az emancipáció, és bizonyos törekvéseit illetően még a feminizmus is egyértelműen szükségszerű szerepet töltöttek be abban, hogy az emberiség számára a mindenki által áhított boldogság elérhető legyen. És ahogy mondani szokás: „egy jobb világ jöjjön”. És bizonyos szempontból jött is. A férfinak szüksége volt és van arra, hogy a nőt igazi partnerének érezhesse. Olyan társra, aki az ő rendeltetése teljesítésében nem csak biztos háttér – a családi tűzhely őrzője – de szellemi kérdésekben is értő, támogató és őt követő fél.
És itt érkeztem el ahhoz a ponthoz, ahol már nagyobb biztonsággal térek ki arra is, hogy azért azt se felejtsük el, hogy nem csak a férfi tud visszaélni azzal, hogy nem tartja méltónak a nőt az ő szellemi nemi jellegéhez, a racionalitáshoz. Ahhoz, hogy nemiségéből fakadóan a világosság ősprincípiumából benne több van. A nő is ugyanúgy visszaélhet és vissza is él női jellegével, amikor a gondoskodással, kedveskedéssel egésznek érzi magát és nem akarja, azt, ami eredetileg az ő másik fele: az értelemet, és az értelmes határokat. A férfit. Mert az minden élvezetnek elrontója – moralizálója, következményekkel megkeserítője, megkritizálója, határt szabója. Ezért rossz.
Emiatt szoktak a nők kevésbé férfias férfiakat választani társuknak, akinek a szellemisége még képlékeny és nem funkcionál férfiként, panaszkodnak is aztán, hogy nem férfi a párjuk, de minden áldozatot megér nekik az az érzés, hogy ők az okosabbak, ügyesebbek, tapasztaltabbak, helyesebben ítélkezők, tisztább igazságérzetűek, lelkileg erősebbek stb. Ebből is látszik, hogy a karma nem más, mint hamis boldogságképzet, rögeszme, ami soha nem fog boldoggá tenni minket, mégis, minden intő jel ellenére évekig folytatjuk.
A hímsovin és a nőstény-sovin személyek nemiségük iránti nárcizmusban szenvednek. Az ilyen nő nem képes a férfit szeretni, mert úgy érzékeli, hogy a férfi viszont nem szereti őt úgy, ahogy elvárja, és amiért a férfit nem a nő irányába érzett szerelem vezérli, tetteinek, gondolatainak nem egyeduralkodója a szeretet-áramoltatás. Azért, mert léttanilag nem ez a rendeltetése a férfinak.
Nagyszerű dolog, ha egy férfi már egészen fiatal felnőttként (mondjuk 21-35 éves kora között) szívesen kedveskedik a nőkkel, figyelmes és családcentrikus – a gyermekeket ügyesen és lelkesen gondozza. De ha a férfias szellemiségét nem használja, nem fejleszti, akkor 21 éves kor, a szellemi felnőtti kor kezdete után így eltelt 10-20 év alatt megjelennek ennek a magatartásnak a következményei, szélsőséges esetben már ilyen fiatalon súlyos – akár halálos – betegségek vagy balesetek formájában. A miértre a válasz röviden az, hogy amiként fent – a szellemben, úgy lent – az alacsony rezgésű anyag birodalmában is. S amely szellemi szervünket nem használjuk, vagy nem az egyetemes szellemi egység és harmónia állapotának magunkban történő megvalósítására, megőrzésére és fejlesztésére – fokozására használjuk, az elsorvad, tönkremegy. És így van ez egészen felnőtti korunktól, vagyis inkább a 14 és 21 év közötti fokozatos, kezdeti átmenettől az „ég” egyre növekvő elvárásaival el egészen a halálunkig.
Hogy mit is kell, értsünk a férfias magatartás alatt, (ha az igazi boldog életet tűztük ki célul) annak meghatározásához a legjobb „irányjelző” az asztrológia. A férfiasság a Mars bolygó által jelölt őserőnél kezdődik, ez nem más, mint maga az életerő, az éltető tűz, a bátorság. A teremtés első létmozzanatának (a „Kos-létmozzanatnak”) az uralkodó ősereje. Ebből az őserőből tevődik össze a szükségletek spontánul – gyors helyzetfelmérés után történő kíméletlenül céltudatos, berobbanó, betörő, előrenyomuló, kirobbanó tettek szintjén, fizikai síkon véghezvitt beteljesülését is jelentő létmozzanat.
A spiritualitás nem ott kezdődik, hogy a nők csak szeretni tudnak, a férfiak pedig csak gondolkodni… De sajnos, még ennél is rosszabbat, tehát még ennél is nagyobb tévedést, hazugságot sugall – a nők hiúságát kímélve – a mai misztikusok és ezoterikások többsége. Még pedig azt, hogy a nő is tud gondolkodni, épp úgy, mint a férfi, de a férfi viszont közel sem tud úgy szeretni, ahogy egy nő tud, s amit és ahogy „joggal” elvár…
Értem én, hogy Müller Péter is a női szexualitásnak a lelki összetevőjéről elmélkedvén jutott arra, hogy ha ez a nőnél „ennyire lelki ügy” akkor micsoda magasztos lény is a nő, micsoda érzékenység… hogyan is érhet ide föl egy férfi?… Úgy, hogy a férfinek született személyeknek a férfias alaptermészete ugyanúgy nem zárja ki a szeretetképességet, mint a nők alaptermészete sem a racionális gondolkodást.
Szögezzük le, hogy mind a szeretet-képesség, mind az értelmes gondolkodás hosszú távú megőrzéséért belső erőfeszítéseket kell, tegyünk nemünktől függetlenül. Amit kevesen tudnak, hogy ez a két képesség egymást lépésről-lépésre segíti. Egyik a másiknak feltétele, de nem tökéletes formájában feltétel, hanem lényege szerint. A lényeg nem más, mint az eredeti, zavartalan, az abszolút szellemi egység szerinti verzió.
A szeretet nem határozható meg a fény, vagyis az értelem nélkül. Nem azért, mert az ember korlátolt és csak így nyílik rá némi lehetősége, hanem azért, mert a szeretet és a világosság (értelem) eredetileg egységben léteztek, és léteznek ma is, ama bizonyos helyen, ahová bármikor beléphet az ember – a belépés feltételeit magában hordozza – ez az Örök Boldogság.
A félreértést az okozza, hogy a szeretet egy pozitív értelmű szó, míg az értelem, furcsa módon semleges a magyar nyelvben. Van jó és rossz értelem, ezt majdnem mindenki érti és elfogadja, ismer rá példát. A szeretettel szemben elfogultak vagyunk. Úgy, mint a nőkkel. Van jó és rossz szeretet. Van hibás elfogadás, hibás ragaszkodás. A rossz értelem és a rossz szeretet hamisak. Mindkettő félrevezet csak más „szellemi szervünket” megtévesztve. Sőt, nem a rossz értelem és a rossz szeretet téveszt meg minket, hanem mi is részt veszünk a megtévesztésben, megtévesztjük magunkat és másokat is.
Akikben dominál a hamis szeretet, azok az ennek leleplezéstől nem is jönnek zavarba, azt hiszik, létezik egység (boldogság) indulatok, titkok, csalások, hazugságok, hűtlenségek hálójában is. Ők a női jellegű karmások, pontosabban a víz alkímiai elem zavaros a szellemi szerkezetükben. Érzelmek címén minden elkábítja őket, főként a hamisság és a hazugság. Úgy érzik, így van rendjén, így kerek a világ. A világ talán így kerek, de szellemi egység nincs így! Nem a világ kell kerek és egész legyen, hanem két szerelmes ember (nő és férfi) egysége. A világ – ha nem a természetre, hanem az emberek természetére és tetteire fókuszálunk – egyáltalán nem kerek! Ahogy a költői is írta: „Minden egész eltörött”. Titkokon, vétkeken, hazugságokon, emberi gyarlóságokon. Nem élő, szerves egész, hanem erjedő moslék. Ami ma még szilárd benne, holnap folyékony, kiszámíthatatlan erősségű méreg, holnapután halálos ideggáz.
Ne magasztaljunk semmit, csak azért, mert szellemi, vagy szellemibb. A megkülönböztetés alkímiai elv, első sorban. Hamarabb létezett, mint a fizikai világban az első érzékszerv, vagy az első idegrendszer. A szellemben is szükséges a helyes, egyetemes értékítélet szerinti megkülönböztetés. A jó vagy rossz kérdésének, eredeti feltevése az, hogy az igazi, örök egységbe mi az, ami maradéktalanul képes integrálódni és nemhogy romlást nem okozni, de fejlődést annál inkább? ( És mi az, ami romlást?) Mi az, ami képes az egységre az öröklétben?
Biztos, nem az, ami önhittségében nyomorog és fél. Félelmét szórakozással leplezi, élvezetet keres miközben kiegyenlítetlen. Az egység, a kiegyenlítődés. Ahonnan jövünk bizonyíték arra, hogy a nemek egyenrangúak. Az európai ember a jeleket (mint pl. a Jin-yang) és a nemeket, még mindig és egyre inkább farsangi jelmezeknek nézi. A keleti kultúrák megismerése is csak egzotikus kelme-köpeny az önhitt lelkének. Sóvárog az egységre, amelyet a Jin-yang ábrázolás mögött is sejt, de szélsőséges liberalizmusát képtelen feladni, képtelen hinni abban, hogy aki biológiai nő, nagyobb részt nő, és csak egy pöttynyi férfi, és fordítva. Legalábbis az egységbe lépésnek ez az alapja.
A nyugati, felelőtlenül liberális elvű ember képe az egységről: rend és káosz keveréke. Honnan vette? Minden magas kultúra jellegzetesen rend elvű.
Végül is bármelyik kultúrából is szűrte le, de tévesen tette. Minden nagy kultúra leáldozásának oka az, amikor az uralkodó elveket, eszméket, hagyományokat, azok tényleges megértése nélkül, azok hibáinak és helyességének felismerése nélkül, a múlt szellemiségének igazi ismerete nélkül újítják és újítgatják őket. Ilyen kontár újítók azok a nősténysoviniszta személyek is, akik szerint évezredek óta hímsovinizmus van, mai napig persze. És hogy a nők élete általánosságban a férfiaknak a kegyetlensége és durvasága miatt keserű… (Micsoda marketing fogás. Önnel is megtörtént már, hogy egy férfi durván szólt önhöz, és ön megsértődött? Ennek a kellemetlenségnek mostantól vége! Ki lehet dobni a férfiakat, mert itt az új feministák által alaposan kiherélt férfi, 5 év garanciával!)
Elfelejtik, hogy elég nagy a valószínűsége annak, hogy minden férfit anya, tehát egy nő szült és ezek a kemény és durva férfiak nem csapatnyi gyermekkel jártak-keltek a világban nap, mint nap, tehát a nőket a gyermekneveléstől nem tiltották el. Hát, valahol mégiscsak hibádzik a nők szárnyaszegett angyali mivolta… Lássuk be, hogy ma már a nyugati típusú társadalmakban – tehát Európában is ! – kőkeményen diszkriminálják a férfiakat.
Hogy meghaladtuk volna már a hagyományos női és férfi szerepek felvételének szükségét – nevetséges gondolat. Szó sincs, semmiféle meghaladásról. Sőt, soha nem látott visszafejlődés történt: a nőknek gőzük nincs a női lét lényegéről, spirituális rendeltetéséről: sokan nyűgnek érzik a nőiség bizonyos velejáróit, s még 35 évesen is éretlennek vélik magukat az anyaságra. De persze kamaszkoruktól kezdve vallják, hogy ők végső soron egyszerűen csak velük születetten meghaladták már azt a személyi szellemi összetételt, amit még nemi jelleg szerint skatulyázni lehetett… Valójában semmilyen meghaladásról nincs szó, csupán arról, hogy az édesanyák agyon dicsérik a gyermekek a nemi önazonosságtól megfosztott, zavarosan érdekes és ideig-óráig szórakoztató, látszólag határozott karakterét.
Majd pedig öntudatlanul élvezkednek a gyermekük pokoljárásának végignézése által okozott lelki gyötrelemben is. Mert a nők, még az anyák is sokszor primitíven érzelemfüggők, ha nincs romantika, jó a tragédia is. A lényeg, hogy az érzelem az úr, és ebbe a férfi a hülye racionális értelmével ne akarjon beleszólni! A nőknek joga van szenvedni és a gyerekét szenvedni hagyni! Mert a nő, spirituális tudatosság nélkül, nem a diszkrét és felelősségteljes szeretet megtestesítője, hanem közönséges érzék- és érzelem-szörfös – hanem is egyöntetűen, de túlnyomóan. A Benjamin Spock-felé pszichológia szerint a szülői szerepet csupán élvezni kell. Soha sem beavatkozni és irányítani. Amióta ez a körülményeskedő, és a gyermekkel született agressziót végletekig toleráló nevelési mód elterjedt, azóta ezek az állítólag „szeretettel”, ilyen élvezet-vadászó érzelmekkel és minél több elfogadással, s annál kevesebb elvárással és moralitással nevelt gyermekekben az empátia-készség nem alakul ki. Sem az erkölcsi-érzék, sem a felelősség. Általános jelenség, hogy egymást szekálják a kisiskolások, de a középiskolások is. Kikezdik, kiközösítik, megfélemlítik, megalázzák. (Eszközeitől, uzsonnájától, zsebpénzétől megfosztják. Gondolom, senkinek sem kell bemutatnom már a gyermekek közti kiközösítés, mobbing, bullying jelenségét.) Tehát, végül is ezek a nemi szerepüket meghaladott anyák által nevelt gyermekek többé-kevésbé úgy viselkednek mind az intézetiek, vagy az utcagyerekek: farkastörvények uralkodnak köztük, mintha se anyjuk, se apjuk nem lenne. És lényegében nincs is, mert a szülői szerep nem csupán biológiai folyamatok eredménye kellene, legyen, se nem így szerzett névleges cím. És nem asszisztensi szerep, mint ahogy azt a kereskedelmi pszichológia beállítja.
Másrészt, amint láthatjuk a nemek felcserélése egyelőre a nullával egyenlő. Semmiféle más út nincs, hogy valaki az ellenkező nemnek a pozitív tulajdonságaival is rendelkezzen, csak ha közben megtartja és gyakorolja a saját nemi szerepe szerintieket is. A fejlődés törvénye alól ez sem kivétel – az emberi szellem fejlődése is az egyre összetettebb szerkezet kifejlesztését jelenti, nem pedig fejleszthetetlen személyiséget produkáló negatív tulajdonságok cserélgetését. A spiritualitás lábvízéből, az ezoterikából és a misztikából közben a nősovinizmusnak és az érzelem-fasizmusnak, az érzelem-felsőbbrendűségének reklám marketingje lett.
A szeretet nem felsőbb rendű, mint az értelem, vagy a bátorság, vagy a felelősségtudat, vagy a helyes értékítélet, vagy öntudat, mert ezek nélkül nem ér semmit, nem fenntartható, hanem hosszútávon romboló erő.
S akkor folytassuk a témát a világbéke megvalósulásának legfőbb feltételével, a női orgazmussal, amihez messze nem elég az, ha a férfi a lelkét is szereti a nőnek! Ahhoz első sorban ő is kell, szeresse a férfi, a férfiak lelkét is!
Azt gondolnánk, hogy ezt nagyon egyszerű elérni és megvalósítani a gyengébbik nem számára… De nem így van. A feminista eszmék által behozott közösségi, erkölcsi szokások teljesen kivágták a nők lelki erogén zónáit, a nőnek vele születetten több szeretet-, gyengédség-, megértés- és odaadási-képességét. Ráadásként felsőbbrendűségéről szóló önhittséget, nősténysovinizmust varrtak a helyébe. És “nincs olyan párkapcsolati tanács és szexuális trükk, amely boldoggá tudna tenni egy olyan nőt” akinek az öntudatával így elbánt gyermek- és kamaszkorában a családja és a közvetlen környezete, és aki a fenti liberális eszmék segítségével így elbánt magával, saját lelkével. A rákot is könnyebb gyógyítani, mint ezt az önámítási fekélyes sebet.
Ne tegyünk úgy, mintha a nő magasabb rendű lenne, az által, hogy spirituális ősalapja szerint, lényegében a szeretet megtestesítője kellene, hogy legyen. Ne azt következtessük ki ebből, hogy a nő méltó társa csakis egy másik, nagy szeretetképessége által a férfiaktól felsőbbrendű nő lehet, vagy maximum egy nőként viselkedő férfi, akinek lételeme a gondoskodás, gyengédség, szeretgetés, az áldozat, a kényeztetés. Hogy a nő első sorban mindig is az előbbiekre vágyik, az lehet, de ezek számára téves boldogság vágyak. Ezek neki természetellenesek (nem a női természet szerintiek!), hiszen a feminin princípium nem termékenyülhet meg a feminin princípiumtól és nem is egyenlítődik ki azzal. És ezért a nő, ha már a szeretet megtestesítője, akkor ennek az igazi másság el- és befogadásában: a maszkulinitás elfogadásban kell, megnyilvánuljon. Tudnia kell szeretni a férfit, a férfias őserőt: a határozottságot, az értelmet, a tudást, az erélyességet, a bátorságot, a céltudatosságot, a helyes moralitáson alapuló kíméletlen kritikát. Nem mondhatjuk el, hogy ez a mértékű elfogadási képesség, a szeretet-képesség minden nővel együtt születne. A boldogságért: az együttműködő kiegyenlítődésért tenni kell, erőfeszítéseket kell véghezvinni, a lelkünkben, igazán nagyokat.
És a férfi sem attól lesz férfi, hogy a nőhöz nőként viszonyul! A férfi férfiként kell, hogy viselkedjen. S akkor lesz igazi férfi, ha az értelme, a céltudatossága, bátorsága, vitalitása és végül az átvilágító ereje – szellemi intelligenciája – nem öncélú. És a nő is akkor lesz igazi nő, ha a szeretete nem öncélú, nem kizárólag a könnyebben elfogadható nőiességet szereti, nem csak a kényelmet, a biztosítottságot, a finomságot, a gyengédséget, a melegséget, az élvezetet, hanem a nőiség kiegészítőjét: a férfiasságot (is).
A nőiességet, a finomságot, lágyságot, kedveskedést szeretni könnyű. Nem határozottság, nem döntés, nem akarat, nem erőfeszítés, nem tudatosság kérdése, hanem evidens, magától értetődő, általánosan ösztönös viszonyulás. Ezzel a természetes és könnyen megadható szeretettel felvágni és emiatt nősovinná válni nevetséges önhittség.
A Lilith, mint teremtés mítoszbéli szereplő és archetípus ez a fajta, könnyű boldogságot és kielégülést választó nő, a nevetségesen buta és önhitt nő. Nem intellektuálisan buta, hanem spirituálisan. Intellektuálisan lehet IQ bajnok is… Nem számít semmit. Ő Ekhidna, minden szörnyek anyja – szó szerint és képletesen is. Kígyót, békát kiabál az igazságra, a spirituális “rendre”, hagyományra, a törvényre, a tradícióra, igazságért való harcra – a frász töri ki ezektől, de bájosan általános-intellektuális spleenje elrejti a félelemből és rejtett győzni akarásból eredő agresszióját. :D
Minden szörnyek anyja, mert neki aztán ne mondja meg, semelyik idegbeteg férfi vagy férfitulajdonban levő korlátolt fehérnép, hogy hogyan ne neveljen pszichopatát a depresszió és a Pokoljárás szabadság-jogát élvező gyermekeiből. Mert a gyermekek az ő birtoktárgyai, élvezeti kellékei és neki jogában áll velük felelőtlenkedni, és e spirituális felületeskedésben gyökerező spleenes felelőtlenkedését, mint anyai kiváltságot a társadalom, a buta csürhe torkán lenyomni.
Ennek kapcsán, hadd mutassam be Gerle Évát, a “csak az olvassa” című blog Hüpatia Média díjas (Civil Blog különdíjas) szerzőjét, és egyéb Nő Érdekképviseleti kitüntetések tulajdonosát, a háromgyermekes, megözvegyült tanárnőt, akit a férje korai halála egyáltalán nem rendített meg, és akinek a felelőtlen közösségi megnyilvánulásaiból merítve, igazán plasztikussá tehettem a fent leírt, önhitt, és műveltsége, nagy intellektusa ellenére maximálisan felelőtlen nőtípust. Gerle Éva is egy azon nemes-anyai szívű, női személyek közül, akik a kamaszoknak a züllöttséghez, a depresszióhoz, az öngyilkossági vágyához és általában a pokoljáráshoz való joga mellett teljes vállszélességgel kiállnak, s e csodálatos anyai alapállás helyességét fennen hirdetik. Idézek az alábbi linken található interjúból:
