Levelek

Példa eset - Egy család- és férfi-ellenes karmákkal született fiatal nő dilemmájának és nehezteléseinek vészterhessége friss párkapcsolata és a váratlanból lett várandóssága idején:

Tisztelt Joó Violetta!

Körülbelül tavaly kértem öntől egy teljes horoszkóp elemzést amit meg is kaptam. Most azért írok mert szeretném megköszönni a sok segítséget amit leírt a horoszkópomban, hogy miben kell megváltoznom és majd csak ezek után érem el, hogy megtaláljam az igaz szerelmet és igazi őszinte párkapcsolatban éljek.

Egy köszönő levél egy fiatal édesanyától, akinek Szilárddal közösen készítettük el a horoszkópja feltárását. Példa arra, hogy nem marasztaljuk a nőket olyan házasságokban, még akkor sem, ha gyermekek is vannak, ha a férfi felelőtlen, nem akar időt tölteni a családjával, akadályozza a nőt az anyai szerepében és a nyugati divat szerint babysitterekkel akarja felneveltetni a gyermekeit... Egy ilyen eset volt a Mónika esete is, ahol a fiatal férj valóban szeszélyei miatt veszélyeztette a gyermekeket, majd a feleséget próbálta hibásnak megtenni, és minél inkább elválasztani a gyermekektől, hogy az menjen dolgozni, és a fizetése nagyrészéből babysittereket fizessenek a gyermekek mellé...
Az anyáknak nagyon fontos tükör a gyermek, illetve óriási motiváció a karmafeloldásra az értük való felelősség,  főként az anyának a tudattalan, mágikus erejének a befolyásáért való felelőssége. De ahhoz, hogy a gyermekekkel öröm legyen az együttlét, nem csak az anya elkötelezettsége kell, hanem a hagyományos nevelés is, amellyel a legegyszerűbben elkerülhető, hogy a gyermekek kezelhetetlenekké váljanak. A szülői szerep a legfontosabb hivatás, legfontosabb életfeladat, aki ezt mellékesnek, lényegtelennek hiszi, és a napi 24 órás harácsolás elmúlasztásáért lenézi a szülői szerepét is beteljesítő embert, az az élet értelme, az ember egyik legfőbb rendeltetése ellen vét. Az a személy az emberiség legfőbb fejlődési lehetőségéről nem tud és ezért lényegében, legyen bármilyen művelt, a tudása steril és sterilizáló, tevékenysége végeredményében biztos, hogy romboló, mint a természet, mind az emberiség számára.
Tehát a lényeg röviden, még egyszer, a materialista tévhitek cáfolataként: az embert nem a zsákmányszerző, profitszerző, sem a termesztő, gyűjtögető, sem a tudományos laboratóriumi stb. tudása és képességei fejlesztése jelentik a valódi fejlődését, hanem az utódaiért való felelőssége. Ez a legösszetettebb, leggyakorlatiasabb és egyben legspirituálisabb hivatás és munka. Különleges vadászképessége minden ragadozónak van, még a rovaroknak is (!) ez még nem az egyéni öntudat velejárója. Az indivium-tudat, az öntudat arra való, hogy a családban működőképes egységet tudjunk alkotni, és a családban csak a hierarchia struktúrája működőképes. Sőt, bizonyára emberi szerveződés estén, mert ahogy Hamvas Béla is leírta, az egyenlőség az egység megrablása. Semmilyen fizikai vagy szellemi szerv (-eződés) nem létezik hierarchia nélkül.
Mi azt valljuk, hogy a legfontosabb életkörök a párkapcsolaté és a családé, ha a partner (legyen az a nő, vagy a férfi a kapcsolatban) nem akarja betölteni ezekben az életkörökben a maga neme, kora, tudása szerinti spirituális szerepét, akkor az káros a többiekre nézve és ezekben az esetekben, ha a természetessel szélsőségesen ellentmondó elvet vall a másik fél, aki a rendelőinknek a válást szoktuk ajálani. Persze a döntés az övé, de felhívjuk a figyelmet arra, hogy mitől fosztja meg magát egy ilyen felnőtt ember, illetve a gyermekeit. Ez tulajdonképpen a szeretet (az egységbe kapcsolódás) törvényének felel meg, amely szerint minden hamis egység fel kell bomoljon, hogy a valódi létrejöhessen. És mi szeretnénk megóvni a rendelőinket, hogy úgy éljenek le még éveket, a horoskópfeltárásuk után is, hogy önként élnek olyan kapcsolatban, ahol nincs valódi egység.

Amennyiben lehet - a nehézségeiket, konfliktusaikat, céljaikat, igényeiket - megvizsgálva tanácsot adunk a kapcsolatok helyrehozására, de sosem javasoljuk az olyan partner mellett való maradást, aki nem akarja az alapvető emberi rendeltetéseit (nemi szerepét, szülői szerepét) betölteni. Minden eset rendkívül árnyalt, ép ezért az elemzések típusai között az alap már egy teljes horoszkóp-elemzést tartalmazó elírás.

2014 nyara - Joó Violetta és Ividőke a tóban

Az agykontroll alkalmazási lehetőségei, illetve annak a helytelen alkalmazásának a következményei a Rák-gyógyításban.
Röviden: Egy kemoterápiás kezelésre került rák-beteg férfi esetéről van szó, akinek a betegség diagnosztizálása közben a felesége - Elváltoztatott, közlési nevén itt: Eszter - várandós maradt a második kislányukkal, miután korábban, évekig nem történt meg a foganás. A levelezés az asztrológussal sokak számára hasznos információkat tartalmazhat.

   Joó Viola: "Veszélyes párkapcsolatok…" - ahogy a címben is szerepel, és ezt a veszélyességét fontosnak is tartom hangsúlyozni, ezeknél a szerelmi érzéseknél. Ezek az erős, szenvedélyes vonzódások a maguk elveszejtő, szenvedélyt és szenvedést hozó mivoltukkal sokak (főként tűz és víz karmások) számára az igazi szerelem egyetlen nemének, megvalósulásának tűnhetnek, ezzel azt akarom mondani, hogy nagyon sok esetben csak így tudnak szerelembe esni, és ez csak komoly a karma feloldásáért tett erőfeszítések után változik meg náluk. Azért nevezhetőek veszélyesnek ezek a szerelmek, mert nem csupán arról van szó, hogy a másik személy karma-feloldási, önmeghaladási provokációt jelent, sőt, épp ellenkezőleg karma-fokozási lehetőséget is.
    Ahogyan az András és a Melinda beszámolójából is látszik az ilyen negatív tűz és víz töltetű emberekre jellemző szerelmes állapotok úgy hatnak az illetőre, mint a drog. És mi a drog? Boldogság-pótlék. (Egyébként ajánlom a témához kapcsolódóan a Szilárd által írt tanulmányokat a víz és a tűz alkímiai elemek szerint karmákról.)
  

Kozma Szilárd és Joó Viola asztrológuspár

Asztrológia nélkül nem lehet tájékozódni a szellemvilágban, a szellemünkben, lelkünkben és a sorsunk szempontjából nézve a világban sem

Egy naivan-tájékozatlanul lelkes misztikus bejegyzés kapcsán kialakult párbeszéd során írt válaszom:

Kedves E.,
nagyobb különbség van itt, mint csupán a szólamok különbsége. A nagy baj az, hogy mindenféle spiritualitás, misztika, lelki segély csupán pillanatnyi félhomály egy komoly személyi horoszkópelemzés nélkül. Asztrológia nélkül nem lehet tájékozódni a szellemvilágban, ha ezt az ember képes felismerni, akkor megérti azt is, hogy nagyon sokan hamis asztrológiát gyakorolnak, ami az embereket nem segíti hozzá az önmegváltáshoz, a sorsuk megoldásához - vagyis tényleges a boldogulásokhoz. Amiket ön ír, azok sem megvalósíthatóak asztrológia nélkül - mint pl. "megismerni az igazi énünk", "tudatosan elkezdeni építeni a helyes, járható utat".

2014 nyara - Joó Violetta és Ividőke a tóban

   A tudományos - lineáris (tehát Merkúri) logikával, annak véges mivolta miatt semmire nem lehet menni sorskérdésekben, vagyis spirituális kérdésekben. Amikor az ember a merkúri eszével akar megérteni spirituális információkat, tanácsokat akkor teljesen képtelen szintetizálni - nem látja az egységet, mert az egység nem gyakorlati-felszíni, hanem szellemi és láthatatlan.

    Éppen a napokban mélyebben elgondolkoztam ezen, mert engem is régóta foglalkoztatott, és nem láttam tisztán, de amire nekem is sokszor világított rá Szilárd (Kozma Szilárd).

"A te képleted egy olyan személyi spirituális struktúrát jelez, amely bizony nagyon megtévesztő első sorban önmagad, és így mások számára is, mert egyrészt bőségesen vannak pozitív képességeid, amelyek ezidáig (most egy Szaturnuszi ciklus váltása zajlik az életkorod szerint) tehetségként segítettek téged, de ha mostantól nem kezded őket az eredeti funkciójuk, vagyis tudatosan a saját önmegváltásod (karmafeloldásod) érdekében használni, akkor ezentúl ezek kevesek lesznek ahhoz, hogy az életed további problémáit megold velük. Mondhatni ezidáig az életben elhoztak a tehetségeid, jó képességeid (sok van neked: felelősség, morális érzék, kommunikációs készség, együttműködési készség, kreativitás, mágikus képességek) de ezért még nehezebb lesz most az átváltás a valódi rendeltetésed végzésére, ami a karmafeloldás, és ami egészen új alapállást és új ismereteket szükségel."

Joó Violetta és Kozma Medárda - 2014 nyara

"A kérdésem az, hogy milyen munkát, foglalkozást kellene végeznem ahhoz, hogy ne érezzem felesleges időtöltésnek azt a 8 órát, amit naponta az irodában töltök. Könyvelő végzettségem van és jelenleg ezt a szakmát gyakorlom."

2014 nyara - Joó Violetta és Ividőke a tóban

Kedves Viola,

Négy gyermekes anyuka vagyok. Férjem kőművesként dolgozik. Most lehetőségünk adódott külföldre költözni, amit nagyon komolyan fontolgatunk a jobb megélhetés reményében, mert itthon nehezen tudunk megélni. Szeretném tudni, hogy jó döntés lesz-e, ha kiköltözünk Németországba? Mellékelten küldöm én és a férjem adatait.

üdvözlettel: Petra

Kozma Szilárd leányaival

Kedves Violetta,
Először is köszönöm a kérdezési lehetőséget. Azért írok neked, mert nem találok kiutat a letargiából. Párom fél éve külföldön dolgozik, azóta nem találom itthon a helyem. Mintha a szívem egy darabja kiszakadna mindig, amikor búcsúzkodunk. A gyerekeket is megviseli. De ők a mindennapokban úgy viselkednek, mint máskor. Én viszont utálok így otthon lenni. Ingerült és ideges leszek, amint belépek abba a házba. Sajnos a gyerekek is érzik és tapasztalják ezt. Az a baj, hogy az a cél, amiért ő külföldre ment, a házvásárlás, az egyre távolodik. Saját otthont szeretnénk az albérlet helyett, de mindig falakba ütközünk. Mit tehetnék, hogy jobban érezzem magam az adott helyzetben. Hogy kiegyensúlyozottabb legyek és így a gyerekekkel is vidáman, felszabadultan tudjak foglalkozni? Köszönöm előre is a választ. Szép napot. - Edina

Egy 2015-ös évi asztrológiai konstelláció

Ingyenes asztrológusi tanácsadást vállalok, főként anyasággal, várandóssággal és magzatfoganási kérdéseket illetően.

Joó Violetta asztrológus horoszkópja

"Kedves Violetta! Gyermekvállalással kapcsolatban szeretném megtudni, hogy mi áll az asztrológiai képletemben.
Két éve, hogy megszakadt egy baráti kapcsolatom egy férfival (Lali), akit 9 évig szerettem, de nem is jártunk együtt, nem akart velem komoly kapcsolatot.

 Rögtön ezután, februárban  megismertem egy férfit, Andrást, akivel mostanáig
 tart a kapcsolatunk. Sokáig gondolkodtam, hogy nyissak-e felé, mivel nős.

Kozma-Joó Viola és Ividő - 2015

"Kérhetnék egy kis segítséget a barátomnak mi lenne az ideális foglalkozása? - Lili" 

Kedves Lili, 
Ami a barátod képletében a pénzkereső munkájával, neki való kultikus munkájával, hivatásával kapcsolatos: 
Pénzkereső munkák: Rák Mars a kettesházban - hivatásos katona, mentős, balesetis orvos vagy asszisztens, sebészorvos, tűzoltó. Mindenképpen a Marsnak megfelelően tettrekészséget, gyorsaságot, gyors döntési képességet igénylő -

2014 nyara - Joó Violetta és Ividőke a tóban

Hála - levél Kozma Szilárdnak a nagyszerű és egyszerű nevelési tanácsokért és a gyermekek közti békéért

„Kedves Szilárd, éppen kérdezni akartam még valamit Bogiról, amikor rájöttem, hogy még a 3., "megnyugtató" felvételt nem hallgattam meg. Most megtettem. És azt szeretném mondani, hogy a "nagyon tisztellek" semmi ahhoz képest, amit érzek. Hogy te össze tudtad gyűjteni ezt a rengeteg tudást és magadévá tetted és magadban felfogtad, elemezted és képes vagy átadni. És annyira normális dolgokat mondasz, felfogható, érthető, sokszor vicces is. És még hülyén hangzik, de olyan férfias is, amiket mondasz. Hogy mondta Aranka? Megnyugtató? Nem, felszabadító, azt mondta. Tényleg az.

Kozma Szilárd asztrológus és családja