És ez így van még akkor is, ha a keleti vallások a beavatást egy, a krisztusi értelemben vett megváltásnál alacsonyabb megvalósítás elérési lehetőségére (a szenvedésektől való megszabadulás, a nirvána elérésére, stb.), az európai keresztény viszont, pontosan a Jézusi tanításokat elferdítő, de a hitrendszer és egyház építés érdekében azok abszolút-erejéből a szelet kifogó, egy újfarizeus: a Tarzuszi Pál által bevezetett „korrekciók” (lásd a feltámadás „tételét”) következtében a keresztény ember ma a megváltást nem a korrupció mentes életforma felvétele és gyakorlása által elérhető éberség következményeként érti, hanem egy, az ő akaratától és erőfeszítéseitől független, rá nem vonatkoztatható, absztrakt és idegen aktusként, amit valaki valamikor „elintézett” az ő számára. Olyan aktusra, amit "Jézus Krisztus" valamikor "elkövetett" és ezért a becsületes vallásos embernek illendő tisztelni öt és persze nem árt egy kis égi protekcióért is imádkozni hozzá.
A megváltást lehetővé tevő beavatás: a keresztény magatartás (alapállás), nem lehet a személyünktől külön álló erőtől, vagy más (történeti) embertől (istennek egy másik fiától) ránk szálló, tehát kívülről ható, mágikus aktus következménye. A spirituális beavatás olyan szimbolikus - képi látásmódot és olyan kauzális értelmezői képesség kialakítását szolgáló információ feltárási - tanítási sorozat, amely minden kultúrkörben azt hivatott elérni, hogy a beavatandó személyt kiragadja a hétköznapi (látszati: a jelenségek értelmezése szintjén megragadó) gondolkozás logikájából és képessé tegye a látható (érzékelhető) jelenségeket (pl. a természeti környezete, vagy a rokoni - társadalmi közössége, vagy a saját egyéni sorsát) a teremtés eredeti értelme és rendeltetése logikájából megítélni és értelmezni. A beavató mester mindig csak az általános információkat és a megfelelő példákat - értelmezéseket szolgáltathatja a tanítvány számára, azokat az információkat, melyek segítségével a tanítványok, az egyéni sorsfeladataik tudatos felvállalásával és a feladatok végrehajtása segítségével történő meghaladásával - feloldásával, a lelküket (érzelmeiket és rációjukat), valamint a szellemüket (képzeletüket, látásmódjukat) szeretetben és értelemben fejleszthetik, megtisztíthatják és krisztusivá tágíthatják én-tudatukat: önmagukat beavathatják.
Minden külső hatásgyakorlással - misztifikációval, vagy erőszakos rávezetéssel- történő beavatás, illetéktelen és törvénytelen (szentségtelen) beavatkozás a személynek a fejlődési életprogramjába, annak botor megzavarása. A szeszélyesen a történelembe és a természetben beavatkozó (csoda tevő), illetve érzelmi alapon protekciózó isteni hatalomról szóló misztikus legendákon alapuló, felelősség-átadást és hipokrita viselkedést eredményező keresztény(kedő) ájtatoskodás, végkövetkezményeiben épp olyan veszélyes, mint a különböző mágikus képességek felélesztését célzó, mágikus és misztikus praktikákkal történő egzotikus („titkos”) beavatási aktusok végrehajtása. Mindkettő felelőtlen vétek az egyetemes törvények ellen, aminek a következményeit mind az egyházi vezetőknek, mind az un. mágikus beavató-mesternek (Hamvas Béla szerint: varázslónak), mind az un. hívőnek - tanítványnak kiegyenlítetlen és feloldatlan karmaként kell a továbbiakban viselnie.
Ezért az eredeti tanításokhoz hűséges kereszténységnek nincs köze sem az éberség- zavaró vallásos misztifikációkra, sem a mágikus képesség-fejlesztésre. A keresztényi életrend az a belső szellemi és lelki életgyakorlat, az a tisztánlátást és hitet (éberséget) létrehozó kötetlen tanulási és tapasztalási lehetőség, az egyéni, csoportos és univerzális beavatási út, amely a földkerekségén bárhol, bárki által, mindenféle külsőségek és mágikus praktikák, misztikus szertartások nélkül végigjárható. Ez a Jézus által hirdetett metafizikai tanításnak az értelme, hogy mindenkinek fel kell vennie a maga keresztjét, vagyis hogy mindenkinek tudatosan kell vállalnia az asztrogramból (horoszkóp) a Sárkányfaroknak az asztrogramban elfoglalt ház- és jegyhelyzetének az értelmezése, valamint a ház-értelmezések segítségével kimutatható konkrét élet-feladatait ahhoz, hogy beavatást - búcsút nyerjen. Vagyis ahhoz, hogy a lelke és a szelleme mellett a teste is feltámadjon és a hátra levő életében jól szolgálja őt, hogy a fizikai dimenzióból való végső távozásáig erős, rugalmas és egészséges legyen és így: egészségesen, az utolsó pillanatban is éber tudjon maradni és helyesen értelmezett élettapasztalataival: teljesen egyetemes-tudattá alakult személyi tudattal (jó, hasznos hajórakománnyal) léphesse át a biológiai élet és a túlvilági lét-tudat küszöbét. Hogy akár ágyban és párnák közt, akár a természetben szemlélődve-meditálva, de józanul és nyugodtan (kiegyenlítetten) vihesse magával spirituális tudatában a földi tapasztalataiból szerzett új és egyéni-sajátos információit az Atyába: az abszolút létállapotba.
Az a rettenetes halál, amiben az életüket oroszlánok és más vadállatok torkában végző, minden felelősségüket Jézusnak átadó: Pál által rosszul beavatott bódult őskeresztények részesültek, mindennek lehet nevezni, csak a beteljesített életfeladatok következtében kiegyenlített élet eredményének és éber átkelésnek nem. Az a tény, hogy a legtöbbjükkel Oroszlánok, Farkasok és más vadállatok végeztek a Colosseum porondján (a birodalmi cirkusz színpadán) a legbeszédesebben mutat rá arra, hogy ezek a személyek hol vétették el az életük célját: az asztrológiában a három tűzjegy közül az Oroszlán (keleti kultúrkörben a tigris) jegye kiemelten az individualitás, a személyi tudat kifejlesztésének (a rejtett tudattartalmak és személyiség jegyek felszínre hozásának és kiművelésének - megnemesítésének, át-szellemesítésének) a spirituális erőterét testesíti meg. De a Kos (Farkas) és a Nyilas is (Vadász - az ember mint legfőbb ragadozó) a személyi tudatalakításnak a napjegyei. Azokról, akik a Via Apia mentén keresztre feszítetten végezték be életüket, tudjuk már, hogy Jézustól eltérően, a Néró őrült gonoszságának az áldozataiként, a mérhetetlen kíntól ordítva és jajveszékelve és nem az elkerülhetetlen végzet tudatos kiprovokálóiként: hóhérainak megbocsátva és megnyugodva („Atyám, a te kezedbe adom a lelkemet”) végezték az életüket.
A csodatettekkel átszőtt bibliai történetek misztikumába burkolt, kanonizált keresztény beavatási szertartás, amely a szekularizált kereszténység központi eleme, az utolsó vacsora misztériuma, amely tökéletesen szemben áll az Evangéliumokból kiáradó éberségről szóló tanítással. Vajon miért szólította volna fel napokig tartó spirituális kábulatot (éberség vesztést) okozó rendszeres alkoholfogyasztásra (bor ívásra) tanítványait valaki, aki a maximális éberség és a kábulat fokozódásával egyenes arányban kikapcsolódó felelősségtudat fontosságára hívta fel azok figyelmét a tanítások során folyamatosan („Szorítsátok meg a deréköveteket, gyújtsatok mécsest és virrasszatok, mert nem tudhatjátok, hogy mikor jön el a ti uratok, hogy számon kérje tetteiteket.”)? - Érdekes, hogy a virrasztó lámpába kevés olajat öntő balga szüzekről szóló példázatot és általában az éberség fontosságát kiemelni hivatott példázatok idézését épp annyira kerülik liturgiai olvasmányként használni mostanában a papok mint a gazdaságnak a mennyekbe való bejutást akadályozó természetéről szólókat. Azt, hogy a „Keressétek az Isten országát és a többi az öletekbe hull ráadásként.” egyenesen metafizikai ismeretszerzésre - gnózis gyakorlásra - való felszólításként kell értelmezni, már nem is merem említeni.
És a beavatás fejezeténél elkerülhetetlen, hogy a Jézusi tanítások talán legnagyobb motívumáról, az újjászületésről ne beszéljünk. A „Ne aggodalmaskodjatok” és az éberségre való felszólítás motívumai mellett, az evangéliumoknak a leggyakrabban visszatérő motívuma az újjászületés szükségességének a felemlítése, illetve az újjászületésre való felszólítás. „Újjá kell születnetek.” Az értetlenkedő Péter ki is fakad egy alkalommal, mondván, hogy „De hát az anyámba a nem bújhatok vissza.” Lehet, a számtalan csodatétel, aminek a lehetőségét Jézus a negyven napos sivatagi böjt után még elutasította (A Salamon templomáról való sértetlen leugrást), épp azt szolgálta, hogy a tanítványok hétköznapi és földhöz ragadt (pragmatikus) gondolkozását megváltoztassa annak érdekében, hogy képessé váljanak a nagyobb távlatú (egyetemes törvények szerinti) gondolkozásra, a „látásra” és csak utólag értette meg, hogy ezzel a „szelíd” beavatási módszerrel mennyire célt tévesztett mind a tanítványok, mind a zsidók széles tömegei körében. Az archaikus beavatási rendszerekben a beavatandó tanítványok élet (és világ) szemléletét gyökeresen megváltoztatni hivatott szellemi újjászületést, a tanítványoknak a beavató mesterek által keltett, sokszor sokkoló hatású, látszólag életveszélyes helyzetbe: halál közeli állapotba hozása szolgálta, amely során a tanítvány lába alól a szó szoros és átvitt értelmében is kihúzták a talajt. Ezek voltak a próba tételek ( a hét próba), aminek a közhiedelemmel ellentétben elsősorban nem az volt a tétje, hogy a tanítvány ellenálló és túlélő képességét, lelki és szellemi helytállását „megvizsgálja”, illetve megerősítse, hanem az, hogy a megrendülés által szabaddá tett gondolat és képzelet világában (szellemi és lelki más állapotában) alkalmassá váljon a hétköznapi érdekharcokhoz kötött logikája teljes feladására és egy gyökeresen új élet és létszemlélet kialakítására: a magasrendű spirituális logika kialakítására és e logika a szellemi tanok befogadására. (Aki dudás akar lenni, annak a pokolra kell szállni.)
A személyi horoszkópokban ez a sajátos életmozzanatokat tartalmazó (megtestesítő) életterületet a nyolcas horoszkópház, a halál és az újjászületés háza: a megrázó eseményeknek és élményeknek: a megrázó veszteségeknek, valamint a felemelő, illetve tragikus szerelmeknek a háza. Egyszóval mindenféle a tudat-tisztító jellegű, az elengedés, a fölösleges kötődések felszámolásának a képességét feléleszteni és megerősíteni hivatott spontán életeseményeknek az életterülete, ami azt jelenti, hogy akinek a születési képletében, a VIII. házban bolygó áll, illetve bolygók, vagy más asztrológiai jelek állnak, az illető bolygó, vagy jel által megtestesített őserő jellegének megfelelő módon kell átalakítania az élet és világszemléletét és amennyiben kellő információ nélkül (beavatás nélkül) képtelen erre, vagy nem hajlandó, addig kapja az élettől (sorsától) az egyre durvább és mind nagyobb és nagyobb károsodásokkal járó figyelmeztetéseket, amíg „megpuhul” és hajlandó változtatni a mentalitásán, vagy egyszer csak a szó szoros értelmében a túlvilágon találja magát. De nem csak a születési horoszkópjuk nyolcas házában bolygóval, vagy más asztrológiai jellel (Lilith, vagy Sárkányfarok) rendelkező személyeket részesít a sorsa ilyen újjászületésre szólító figyelmeztetésekben, hanem azokat is, akik a Skorpió jegyében születtek, illetve, akiknek a horoszkópjában, a Skorpióban bolygók, illetve asztrológiai jelek találhatók.
A kanonizált és dogmatizált kereszténység is megőrizte, de nagyon sápadtan és a beavatás eredeti funkciója betöltésére teljesen képtelenül ezeket az újjászületést előidézni hivatott beavatási mozzanatokat a hét kenet (szentség) formájában. A tékozló fiú parabolájának a disznók szintjére süllyedést követő megfordulási mozzanatában Jézus szintén erről a Skorpiói motívumról beszél, amikor a spirituális kábulat és züllöttség végső határát elért ember feleszmél arra, hogy rossz úton jár és ahelyett, hogy kétségbe esne, kijózanodik, majd felvállalván a tetteiért való felelősségek mellett a megtisztulás érdekében tett egyéni erőfeszítéseket, visszafordul az atya irányába, a kiegyenlített lét boldog állapotának az elérése irányába. Ezt az egyetemes tudat kialakításához (az atyához) vezető utat viszont semmiképpen nem lehet kábultan: feladott személyi tudattal, illetve a Jézusra hárított felelősségtudattal járni, mert akárcsak az őskeresztények esetében, a feladott személyi tudat és elhárított személyi felelősség útja a sors képviselőihez: a vadállatokhoz, illetve a civilizált háborúkhoz, vagy a cseppet sem véletlen belesetekhez és a személytelen intézmények végzetes tévedéseihez vezet.
A keresztény beavatásnak tehát semmiképp nem lehet célja a beavatandó személyt a személyiségétől, az egyéni tudatától és a felelősségétől megfosztani és az éberségét misztikus - vallásos kábulattal helyettesíteni, hanem az egyéni tudatnak a minőségét változtatta meg és tette alkalmassá az egyetemes tudattá tágulásra. Ezt, a személyi tudatnak a Jézus tudat alá rendelő vallásos bukfencet egyébként, amely a polaritás törvénye szellemében a nyugati szellemiség ateizmusát és mérhetetlen egoizmusát - az elidegenedését - váltotta ki a felvilágosodás után létrejövő polgári társadalmakban, majd később a személyi tudatnak a becsontosodásig menő megerősödését, (Gondoljunk csak belé: ma egyre több a keresztény-nyugati civilizáció befolyási övezetében élő, stabil anyagi helyzettel - legalábbis a gyermekes anyáknak biztonságot nyújtó szociális törvényekkel - és rendezett családi háttérrel rendelkező nő utasítja el a gyermek szülést, az állítólagos szűznemzéssel foganó és ezért zavaros” helyzetbe került Máriával ellentétben, akit a keresztény misztika az isteni akarat elfogadásának: a teremtésben való minden feltétel nélküli közvetlen részvételnek a mintaképéül állít.), ezt a személyi tudat elleni vétket nem csak a kereszténységen belül követték el, hanem az indiai és a kínai vallásos hagyományokban is. Nem is lehet ma egyetlen olyan keletről importált beavatásos - misztikus játékkal (un. szellemi iskolával, szektával) találkozni, amely ne a tagok - hívek személyi tudat (az „ego”) és a józan egyéni ítélő képességet szolgáló racionális gondolkozás felszámolását ne tűzné ki célul. Az eredmény persze, akárcsak a kereszténységben, mindig a híveknek - tagoknak, tanulóknak a spirituális éberség-vesztése, az egyéni akaratuk feladása és a guruk - tanítók misztikus fantazmagóriáinak az egyetemesen érvényes kinyilatkoztatásként való elfogadása és szajkózása még akkor is, ha a szemmel látható és a kézzel fogható fizikai valóság: az egyéni életszínvonal, a Hamvas Béla által sokat emlegetett realizáció merőben az ellentétét bizonyítja mindannak, amit a személyiségüktől fosztott hívek és a duzzadt egoját hipokrita vallásosság alá rejtő guruk (tanítók) állítanak. Ez az, amit hamis beavatásnak, illetve rossz beavatásnak nevezünk. Vagyis az, amit a híveket szemforgató vallásos-misztikus magatartásra kényszerítő és az így elferdült személyiségtudatot lebírhatatlanul naggyá, józan belátásra képtelenné és végső soron kegyetlenné növesztő keresztény vallásosság ad, ugyanolyan hamis beavatás, de szervezettségénél fogva, mind a természeti környezetre, mind a személyi egészségre nézve, veszélyesebb mint a személyiséget és a racionális gondolkozást agyoncsapni, vagy a mindenkiben szunnyadó mágikus és „misztikus” képességeket mesterségesen fejlesztő egzotikus keleti szektáké.
