Gondolom, sokakat érdekel, hogy metafizikai szemlélettel, spirituális életet élve, hogyan, miért érkezik a baba. Akartuk-e? Terveztük-e? Vártunk-e vele? Nem vártunk? Kötöttük-e anyagi feltételekhez? Stb. A foganás kiderüléséig, s akkori beszélgetésünkig Szilárddal, én is tévhitben éltem bizonyos tekintetben.
Nincs is értelme több körülíró felvezetésnek, máris folytatom azzal, hogy szellememben, lelkemben mik zajlottak a foganás előtti, s akörüli időkben.
Talán lehet úgy fogalmazni, hogy nehéz év volt számomra a 2010, és értem ezt arra, hogy nagy változásokat vittem véghez, Szilárd segítségével, ami annyit jelent, hogy régi önmagamat ismerve, Szilárd nélkül mindig a könnyebb utat, a gyávább megoldást, további húzást-halasztást vállaltam volna, annak ellenére, hogy az addig, többnyire pozitív célok nélkül kialakult életszemléletem során, az élet ellen rejtetten nagyon sokat lázadtam. Hiába volt a régi életem túlon-túl kényelmes is, a felszíni kényelem ellenére mégis szűk volt és szenvedéssel, ürességgel, problémákkal teli.
Szilárd társaként és gyermekei gondozójaként egy új életet kezdhettem el kialakítani. Egy új ember próbáltam és próbálok lenni belül is. Ami persze nagyon lassan megy. Hiszen ez a megújulás egyben a karmikus, negatív vonásaim meghaladását jelenti. Csak röviden ezekről annyit, hogy nagyon nehezen változtatok magamon (negatív tüzes vonás), nehezen alkalmazkodom másokhoz, mindig csak a saját fejem és kedvem szerint akarok cselekedni (negatív tüzes vonások) vagy pedig elhagyom magam, és semmit sem akarok (negatív Halak vonás) mindkettő rendszeresen nagyon mély sors-haraggal párosult. Ahogy letelt a 2010-es nyár és a Szilárddal és lányaival való sátorozásból visszakerültünk a blokk-életbe (amit vártam is, hiszen nekem a sátorozás is tartogatott új és nehezen megszokható kihívásokat egyéb előnyei ellenére). A lakás kényelme nem oldotta meg a problémám okát, amiről nem is nagyon akartam tudomást venni a nyáron. Ez a probléma a családanya szerep. Az elköteleződés a család felé. A nyár elején váltam biztossá és hoztam meg a döntést, hogy Szilárd elkötelezett társa szeretnék maradni. Előtte természetesen nyílt és megbeszélt tény volt közöttünk az, hogy csak ideiglenes a kapcsolatunk, idő kellett, hogy megismerjük egymást.
A nyár eleji döntésemmel nem csak Szilárd iránt köteleztem el magam, hanem az általa nevelt és gondozott kiskorú lányai iránt is. Viszont ez a hirtelen jött háromgyermekes családanyai szerep volt az, ami szintén lényeges változásokat követelt, az én halasztgató és konfliktuskerülő természetemtől. A gyermekekkel szemben egyértelműen fel kellett volna vennem a felnőtti, nevelői szerepet, ami nekem nagyon nehezemre esett. Bár, azon voltam, hogy Szilárdtól ellessem a helyes szülői magatartást, a megvalósításhoz még sokáig igen gyávának bizonyultam. Azt hiszem, az év legnagyobb és legnehezebb feladata volt ez számomra. És rengeteg bosszússágot és szenvedést okoztam magamnak a vívódásaimmal, mert sosem voltam biztos magamban, hogy indokoltan fegyelmezem a gyerekeket.
Tudom, hogy a mai modern, elnéző, kényeztető gyermeknevelés normalitásként való megszokása okozott számomra annyi bajt. És ezt túlzás nélkül állíthatom. Pontosabban persze az igazi feszültség abból keletkezett, hogy én ekkor már célba vettem a metafizikailag helyes életvezetést, amiben ugyanakkor nincs helye annak, hogy a gyerek a saját feje után menjen, füle mellett elengedve a szülői szót, rendetlen, szófogadatlan és hisztis legyen. De mint írtam az imént, ezen új elvem gyakorlatba ültetése nem volt olyan egyszerű számomra.
Nagyon mély spirituális tévedés és kábulat az, amikor a fent említetteket elfogadjuk a gyerektől, és persze felelőtlenség, magunkkal szemben, a gyerekkel szemben és a környezetünkkel szemben.
E problémámból bennem felgyülemlő feszültséget sajnos Szilárdon vezettem le egy vitánkban, amiben így erős tanújelét adtam annak is, hogy őt nagyon félreértem és nem bízom benne eléggé. Érdekes jelenség, pedig rendkívül gyakori, hogy a spirituálisan ébertelen ember (mint én voltam a belső agressziótól) „kivetíti" problémáját társára. Szilárdról feltételeztem, hogy nem tart engem elég komolynak magához és egy elkötelezett kapcsolathoz. Holott ez, az én saját, még magam elől is rejtegetni kívánt kudarc élményem volt. A sorozatos gyávaság a gyerekekkel való bánásban önkéntelenül is felébresztette bennem a félelmet, hogy nem vagyok megfelelő, komoly élettárs. Viszont ezt csak utólag, több mint fél évvel a nyáron elkezdődött nehéznek bizonyuló feladatom megjelenése után tudom ilyen egyértelműen megfogalmazni. A nyáron számomra nem volt világos és pláne nem volt biztos, hogy ez lenne a gyökér probléma. Nem láttam ilyen tisztán az összefüggéseket, s a belső agresszióm valódi okát, csak a felszínit.
Aztán ősszel, a két szobás lakás sátorhoz viszonyított kényelme természetesen nem oldotta meg a belső feszültségeim. A feladat, a probléma, továbbra is ott volt, de én csak felszínesen voltam képes észrevenni. Csak azt tudtam, hogy fáraszt a 3 gyerek. Még a világias egoista, önkímélő szemléletemet nem sikerült levetkőzni, nem tudtam, hogy az egész feszültség, hogyan fakad az én hiányosságomból és nem is mertem arra gondolni, hogy lényegesen megváltozzak. Pontosabban, gondolni még csak mertem is, de megvalósítani, az már egészen más téma volt...
Még a tavasz végén, nyár elején, úgy gondoltam, hogy ha együtt maradunk Szilárddal, és hozzánk kerül Turula, és természetesen majd szeretnék saját gyermeket is, akkor bizonyára hamar nagyobb lakáshoz jutunk... Az, az igazság, hogy minden gyerekkori, fiatalkori kedvetlenségem, céltalanságom ellenére az életemet egészen tavalyig bizonyos szempontból különösen szerencsésnek találtam. Pont amiatt, hogy hiába volt bennem szélsőségesen sok pesszimizmus, életellenesség, Istenellenesség... nagy bajom mégsem lett. Sőt, sikerült abból az életből kitörnöm, kijutnom. Tavaly végre egészen más életet kezdhettem el. Olyat, aminek volt és van értelme. Az egyik szempontból egy hatalmas pozitív változás, a másik szemszögből egy nehéz feladat. A feladatot csak később fogtam fel. Amikor már rég ott élt bennem a jövőkép, hogy hamarosan nagy lakásunk lesz. Tudatosan imagináltunk erre az anyagi bővülésre Szilárddal. És én a nyáron megjelenő belső feszültségemmel jobb szerettem volna, később foglalkozni... Sőt, azt hittem, a nagyobb lakás megoldja a problémát, hiszen akkor lehetne pl. egy külön szobám, ahol zavartalanul és kényelmesen dolgozhatnék. Így gondoltam el a megoldást, nagyon felszínesen, mert sehogyan sem akartam szembesülni azzal, hogy a gyáva Oroszlánból és gyáva, megnyilvánulni nem merő Nyilasból bátor, erélyes, szigorú felnőtté, felelős szülővé kell, „előlépjek" nagy-nagy és tartós tudatos erőfeszítések során.
Mindezen felnőtti, és szülői válságomban is felerősödött bennem novemberben a vágy, hogy az anyaság teljességét megéljem, hogy én magam is teremtő szülővé váljak. A Szilárd lányaival való feszültségemet úgyis akartam oldani, hogy próbáltam magamban feléleszteni az anyaságot, anyai érzéseket, de ez nem ment pusztán gondolatban. Éreztem, hogy én már szeretném ismerni, mit jelent anyának lenni. Már hiányzott az életemből, hogy megtapasztalhassam ezt a képességet. Talán furcsán hangzik ez a szó ebben az esetben, de tényleg úgy éreztem, hogy ez egy fontos megvalósítani való, ami nélkül nem találhatom a helyem, és nem lehetek az, ami potenciálisan bennem van.
Úgy érzem minden oldalról próbáltam belebújni az „anyaság-érzésbe", de nem sikerült. Figyeltem arra, mibe öltöznek a lányok, tiszta ruhájuk legyen, ha úgy tűnt baj van, akkor aggódtam és izgultam értük, és mindig kerestem azt, hogy vajon az én lelki-szellemi negatív viszonyulásaimat tükrözik-e ilyenkor. Önvizsgálatot tartottam, s amit csak összefüggésbe tudtam hozni (pl. Medárda kullancs-csípésével) rögtön megbántam magamban és erőt gyűjtöttem az adott negatív vonásom meghaladására.
Viszont szinte minden esetben kiderült, hogy ők, Emőke tudattalanjához kapcsolódnak, s azt tükrözik az időnkénti lebetegedéseikkel, baleseteikkel. Mindez egyáltalán nem azt jelenti, hogy nincs, amit kezdjek velük, s nem jelentenek számomra semmit. Így is sokat fejlődtem, s fejlődöm általuk. Senkit nem szeretnék megtéveszteni, de szó sincs arról a misztikus kitalációról, miszerint ők tanítanának, engem, s úgy általában a gyerekek vagy bizonyos csoda-gyerekek, azért születtek, hogy szüleiket tanítsák, leckéztessék, és felsőbb igazságokat mondjanak ki. Arról van szó, hogy mind gyakorlatilag, mind szellemileg, lelkileg feladatot jelentenek a szülő, gondozó számára, gondolok itt az alkalmazkodásra, áldozathozatalra, szeretetképességre, erélyességre, éberségre, önuralomra – mindezek fejlesztését igényelte és igényli tőlem a gyermekekkel való törődés.
2010. október végére (skorpió Nap időszakára) szembesülnöm kellett azzal, hogy nemcsak a csodaként várt lakásbővülés nem történik meg, de még emellett rendeléseim sem érkeztek már 2-3 hónapja. Az időmet sem tudtam jól beosztani, mindazt a feszültséget, ami gyűlt bennem szerettem volna helyrehozni azzal, hogy asztrológiával foglalkozom, szerettem volna legalább sikeresnek és önellátónak érezni magam. Nem értettem, hogy „miért nem lehetek asztrológus?!" Mit akar tőlem a sors e helyett. E miatt a számomra nehéz sorshelyzet miatt egyre inkább kedvetlenül foglalkoztam a háztartási dolgokkal, kétségbe voltam esve, hogy a sors engem egyszerű háziasszonyként akar látni csak. Minden nap van, mit takarítani, bevásárolni, kimosni és újból rendbe rakni, és a sors, mintha egyszerűen bele akarna szorítani ebbe a szerepbe... és én ezt kezdtem egyre dühítőbbnek látni. Még ekkor sem láttam meg, hogy nem a háziasszonyi szereppel van nekem feladatom, hanem a nevelőivel... Pedig a Nyilas karmámból, talán könnyen ki is találhattam volna, de nem láttam, mert a tudattalan félelmeimtől vezérelten még képtelen voltam egyértelműen látni és hinni, hogy valaha erélyes és bátor és felelős ember legyek. Önérzeti harag támadt bennem a sorssal szemben és nem tudtam tisztán gondolkodni azon, hogy én magam tegyem jobbá a helyzetem valahogy, vártam a csodát, hiszen sokat imagináltam rá. Anyagi gyarapodásról, nagyobb lakásról. Még nem tudtam, hogy ha valami nem megy, akkor sincs baj, megpróbáltam, s kész, az abszolút szellem mást akar tőlem, nem azt, amit egy nagyobb lakásban tudok csinálni. Én ekkor más megoldást nem láttam. Egyre inkább zavart, hogy a gyermekek ott vannak körülöttem, s kell, figyeljek rájuk, irányítsam, fegyelmezzem őket. Gyakorlatilag egyáltalán nem tudtam, mit csináljak, abban reménykedtem, hogy majd adódik alkalom, talán Szilárd elviszi őket egy napra hétvégén, és valahogy lehetek egy napot egyedül és kipihenhetem a feszültséget és talán, amit az idő alatt dolgozom asztrológiával helyrebillent, stb. Azt hittem, a hivatásbeli sikertelenség zavar leginkább, mert persze nagyon zavart az is... Igazságtalannak tartottam a sorstól... Mintha lehetne bármit is igazságtalannak tartani a sorstól. De nem beszéltem ezekről Szilárdnak, mert nem akartam elmondani, hogy feszült vagyok és ők is zavarnak. Pedig Szilárd eddig is megértette, ha volt igényem arra, hogy egyedül legyek. Azt hiszem, büszkeségből sem szóltam, szerettem volna megőrizni azt a látszatot, hogy nincs nagy baj, és ami van, meg fog oldódni. Persze ekkor még a naplózás lényegét sem értettem. Nem tudtam, hogy a naplóírás lényege az lenne, hogy a felsőbb énemet, a megváltói-krisztusi énemet arra kérjem, hogy segítsen és így jussak megoldáshoz, így jöjjenek ötletek. Én csak írtam, hogy mennyire dühös vagyok a helyzetre, és hogy egyre kevésbé tudok szeretni. Az alkalmazkodási képességem csökkent, csak magammal tudtam foglalkozni. És bizonyos lehetőségektől egyszerűen jobbat és kényelmesebbet vártam. Még a sorshoz se tudtam alkalmazkodni. Végül mégis csak el kellett mondjam Szilárdnak, s mint kiderült nincs olyan nagy baj, csak ekkora már olyan rossz állapotban voltam, ami tényleg végzetesen önző volt és pesszimista. Már az életből is kezdtem kiábrándulni.
Szilárd ekkor mondta el, hogy hogyan kell naplót írni. Ez így már egészen más fényben tűnt fel, hogy a napló ilyen önállóan végezhető segítségkérés és megoldás találási lehetőség, addig ugyanis – elég nevetséges – de nekem rosszul esett, ha azt javasolta írjak naplót az adott problémáimról. Nem értettem, miért nem beszélgetünk arról órákat. Ez a negatív Halak tulajdonságaim egyike, hogy szeretek másnak, hozzám közel álló személynek vég nélkül panaszkodni. Bár, kétségtelenül tüzes tulajdonság az, hogy szeretnék másokkal hosszan magamról beszélni. Erős volt bennem ez a vágy és jól megszokott, ekkor még nem tudtam megítélni, hogy milyen hatással lehet egy párkapcsolatra, ha minden átgondolatlan érzésemet, elképzelésemet a páromra zúdítom, csak azért, mert az, nekem valamiféle meghitt egységet jelent. Most ez, így két hónap távlatában világos, hogy igen megkeserítené a kapcsolatunkat, s nem jelentene valódi megoldást nekem semmire. Csak a negatív karmikus vágyam ideiglenes kielégítése lenne, de mint tudjuk a negatív karmikus vágyak, késztetések kielégíthetetlenek. Végtelenül verklizhetőek, csak körbe-körbeforgás, stagnálás és végső soron sorvadás és butulás a következménye e vágyak „kielégítgetésének".
Viszont az október végi szellemi elsötétülésem nem a fent említett, negatív Halak (Halakban áll a Lilith a születési képletemben) tulajdonságaimmal szembesített. Egészen más negatív mélységemmel találkoztam akkor: inkább negatív skorpiói. A nehézségek és a bennem gyülemlő feszültség eljuttatott egyfajta nulla pontra, kiábrándultam az életemből (nekem ez különben tizenéves korom óta „szokásom") képtelennek éreztem magam a pozitív megvalósításokra, nem voltak megváltó ötleteim. Forró fejjel és vak akaratossággal felakadtam a sors nekem állított gátjain, határain, az értelmezésre váró, irányváltoztatási jelekben. Csak azt éreztem, hogy nem érvényesül, és nem valósul meg, amit akartam és elképzeltem. És én önfejűen, mást nem tudtam, de helyesebb kifejezés, hogy nem akartam (!) elképzelni.
Hát, a sorsot ez nem hatotta meg. Én kellett, meghajoljak és alkalmazkodjak. De erről később írok, mert csak decemberben tetőzött ennek szüksége.
Novemberben sikerült kicsit egyedül lennem, Szilárd ki ment a tóhoz a lányokkal egy hétvégi napon, és megértette velem azt is, hogy semmi baj nincs azzal, ha a lányok délután lent, az alattunk levő emeleten, a nagymamájuk lakásában tanulnak egy külön szobában, nem zavarva a nagymamát sem. Én büszkeségből előtte ezt sem láttam megoldásnak, nem akartam az idős nénitől szívességet kérni. Talán azért is volt, mert egyrészt büszkeségből nem akartam Szilárd édesanyjától szívességet kérni, vagy bármiben rendszeresen együttműködni vele, másrészt talán valamiféle bűntudatos aggodalom is kötött a lányokhoz, inkább gyötörtem magam, miközben nem mertem velük erélyes lenni, de a tudatos döntésem az volt, hogy maradjanak a közelemben, még, ha tudat alatt sokszor azt is kívántam, hogy hagyjanak békén, és ne igényeljenek tőlem semmit.
Meg kell említenem egy belső folyamatot, ami ezekben a számomra nehéz hetekben zajlott bennem. A nulla pontra jutás, a kiábrándultság és gyökértelenség érzése abban testesült meg, hogy úgy éreztem, Szilárd egyértelmű egységben van a gyermekeivel, s azok ő vele, míg én pótolható vagyok. Bár, tudtam, hogy Szilárd és én jó eséllyel megfelelő szellemi társai vagyunk egymásnak, azt is tudtam, hogy az én feloldatlan karmámból fakadó önzőségem és tehetetlenségem lerombolhatja, felbonthatja, nullával egyenlővé teheti ezt. Azt hiszem, itt kezdtem nagyon halványan sejteni, hogy az egész családi egységbe azért nem tudom magam integrálni és bekötni, mert nem vagyok biztos abban, hogy el tudom engedni a régi énem, a férfi gyűlöletem, önzésem, spontán sorsneheztelésem, lustaságom, gyávaságom. Fájdalmas volt erre rájönni, hogy nem külső gáttal állok szemben, hanem saját magam vagyok a pozitív jövőm potenciális meghiúsítója... Pár napon belül megerősödött bennem a saját gyermek utáni vágy, úgy éreztem, nem tudom magam máshogy „bekötni az életbe". Nem tudok máshogy súlyt adni az életemnek. Nem tudom magam másként motiválni, nincs más, ami motiváljon. Csak saját magamért szomorú, de jelenleg is úgy érzem, nem tenném meg, nem tudok csak magamért ekkora erőfeszítéseket tenni. És hiába találtam meg Szilárdot, hiába vagyok tisztában azzal, hogyha felrúgnám ezt a kapcsolatot, valószínű megőrülnék, a felettes énem Lilith általi „legyilkolása", „megbénítása" lenne. Még is úgy érzem, hogy azt az önkéntelen férfi-ellenességet, ami bennem van, nem tudom a család egységének, összetartó, összekötő erejének megtapasztalása nélkül folyamatos kitartással legyőzni. Nem szabad ezt félreérteni, a család nem könnyítési eszköz számomra. Nem leülök egy tűzhely mellé, amit egy jóságos anyóka őriz egy csendes házikóban, nem egy tál melegtej, amiből erőt merítek, mint egy kóbor kismacska. Ez inkább a legegyértelműbb útválasztásom. Az egyértelmű letérés a világiról, rá a metafizikai útra, a megváltás útjára. A keresztek és igák felvétele. A család igáját nem hagyhatom ki.
Azért nem győzhetem le a férfiellenességet, pusztán az elkötelezett párkapcsolat megélésével, mert az idő telik és minősége változik. Lejárt az alapított család nélküli, szerető szerepben haladó utam ideje. Lejár ez mindenkinek egy évvel a partneri kapcsolat megkezdése után. A druidáknál nem hiába volt szokásban az ideiglenes házasság, amely egy évig tartott, s egy év múlva a pár el kellett, döntse, külön válnak, vagy maradnak véglegesen társak. Persze az egy éves, ideiglenes házasság előtt nem volt szokás több évig „összejárni" (mint manapság a felvilágosultaknál). Ez az ideiglenes házasság az egy éves szerelmi ismerkedést jelentette, amit a sors törvények is engednek. Tehát mindig érvényes volt, s az is marad. Az, hogyha ez idő alatt gyermek születik, az két okból lehet: hogy a nő már vágyott erre, vagy pedig tudat alatt rettegett és tartott tőle, és a polaritás törvényének megfelelően beidézte életébe.
Van az anyaságnak egy aspektusa, amire nem gondoltam soha, egészen a novemberi saját gyermek utáni vágyódásomig. Ez pedig a gyökéreresztés érzése.
Éreztem, hogy egy saját gyermek, egy a méhemben kihordott, táplált és növelt élet jelentené a gyökereimet az életben. Nem véletlenül mondja úgy a magyar nyelv, amikor valaki letelepedik, s általában ugyan azzal a szándékkal házasságra is lép és családot alapít, hogy „gyökeret ereszt". Én is így érzem. Hogy az én saját gyermekem lehet csak az én gyökerem. Magamért mindig nehezemre esett küzdeni. S a párkapcsolat számomra igen sikamlós terület az anyaságom teljes megélése nélkül. Olyan képességek szerezhetőek meg ezzel a szereppel, amelyek egyben végre stabil emberré tehetnek. Kerestem az önértékelésem az asztrológuskodásban, a karatéban, a háztartási dolgok elvégzésében, a számítógéppel kapcsolatos ismeretekben, a képzelet segítségével történő sorsirányításban, de sehol sem tudtam eléggé megerősíteni. Mindig kikezdhető volt és összeomlott. Jelenleg úgy gondolom, hogy mindez összefügg azzal a gyökértelenséggel, ami a gyermektelenség.
Nem akarom kedvét szegni azoknak, akiknek valamilyen okokból, a horoszkóp feltárásuk ismeretében és gyakorlati karmafeloldásuk során sem lehet már saját gyermekük, legalábbis nem tudnak tovább várni a megfoganására, s ezért pl. örökbe fogadnak gyermeket. Hiszen a tőlük telhető legtöbbet teszik. Nem hirdetem azt, hogy ha saját gyermek nem lehet, akkor nem kell gyermek. De az én helyzetem más, és bízom abban, hogy amikre rájöttem, arra minél többen nyitottak lesznek. Egy nő lehető legteljesebb anyává válásának a fontosságára.
Amikor először éreztem a gyermek utáni vágyat, a gyermeket, mint megoldást az én fő bajaimra, akkor a racionális eszemmel még elhessegettem a gondolatot, és azt mondtam, tudok várni, addig, hogy nagyobb lakáshoz jussunk. Azzal akartam lebeszélni magam az anyaságról, hogy ez önzőség Szilárddal és a lányokkal szemben, hogy szüljek egy gyermeket, „csak, mert én ezt akarom, és más nem tesz boldoggá". Mint később kiderült teljesen tévesen gondoltam. Sem Szilárd, sem a lányok nem tartották, tartják önzőségnek, hanem természetesnek a család gyarapodását. Ez a fajta eltévelyedésem is a negatív tüzes vonások közé sorolható: bizonyos esetekben szemellenzősen és primitív módon önző vagyok és szentül meggyőződve közben, hogy igazam van és normális, amit a környezetemtől igénylek, míg más esetekben olyasmit félek megtenni és meglépni, ami természetes, mert én azt önzőségnek érzem, ezért gyáván elállok a megvalósításától. Ez az ötös ház problematikája, hogy nem tudom, mit tehetek meg egy közösségbe tartozva, hogy „mivel vagyok jó csapattag", s mivel nem. (Ugyanez a 11. ház és a Vízöntő nehézsége is, de én az Oroszlán bolygóim és az ötös házas Sárkányfarkam és más ott álló bolygóim révén vagyok érintett.)
Viszont tudom, hogy ma főként nyugaton, tehát Magyarországon is elfogadott, sőt, nagyon helyeselt hozzáállás ez a gyermekekkel való spórolás. Annak érdekében, hogy az egy-két gyermeküket jól elkényeztethessék az ember, megnyomorítva ezzel a kényeztetéssel a gyerekeket is, de tönkretéve a házasságokat is azzal, hogy a nő a gyermek ájtatos rabszolgája és szerelmese lesz, kiszorítva a férfit mind az apai, mind a férji szerepéből. A férfi jobb esetben a műhelybe, a munkába menekül, rosszabb esetben a kocsmába és a focimeccsre, autóversenyekre stb.
II. Fejezet – Az első 3 hónap
Könnyű összefoglalnom az első 3 hónap történéseit, ugyanis nagyon nyugodt időszak volt, s remélem a folytatás is ilyen lesz.
Bár, meg kell említenem egy-két egészségügyi problémát, ami eddigi tetteim, érzéseim, gondolataim következményeként „elért" engem. Én egyelőre egyiknek sem látom, hogy közvetlen kapcsolata lenne a baba megfoganásával, mind régebbről jön.
Az egyik, hogy január közepétől kb. február közepéig gyakran volt gyomorsavam. Ami egyértelműen az előző fejezetben bőven leírt gyermekekkel való gyenge bánásmódból származó feszültségeimnek a következménye. A helyzet ugyanis most, 2011 januárjában és februárjában vált világossá előttem. Tulajdonképpen a gyomorsav megjelenése révén, és egy éjszakai erős gyomorfájásom során sikerült felismernem a problémát és a megoldást egyszerre. Majd valamennyire letuszkoltam nagy nehezen a torkomon, hogy márpedig mostantól keményebb kézzel, nagyobb hangerővel és vitalitással, több erélyességgel kell irányítanom a gyermekeket, mind a házi feladataik elvégzését illetően, mind a lakás rendjének és tisztaságának megőrzésében stb. Ennek a döntésemnek úgy egy hete és valóban erőt vettem magamon és elkezdtem kitaposni az erélyes szülő útját, aminek pozitív következménye az, hogy az egyre erősödő gyomorsav problémámat másfél hét alatt felszámoltam.
Egy kis mellékinformáció, hogy próbáltam ez idő alatt magát a gyomorsavat is praktikusan csökkenteni az interneten olvasott lúgosító ételek fogyasztásával. Leginkább a zöldhagyma vált be. De mivel ahány internetes forrás, annyi változat. Van például, hogy nagy részben teljesen ellentétes a felsorolás, így a végére már fogalmam sincs, mi lúgosít. Azt mindenesetre biztosra tudom, hogy a hagyma az enyhe csípőssége miatt biztos, hogy a Mars bolygóval is analógiában van, és a pozitív Marsi képességekre, bátorságra, harci készségre szükségem is volt. Nem mellékes, hogy a teljesen negatív skorpió Marsom a család életterületén, azaz a 4. horoszkóp házban áll a születési képletemben.
A másik gondom semmiféle fájdalommal és kellemetlenséggel nem járt, csupán rám ijesztett. Január 26-án és 27-én úgynevezett „pecsételő" vérzésem volt, aminek az interneten utána nézve nem kaptam ugyan magyarázatot, hogy mi az oka az ilyesminek, de azt írták igen gyakori a várandósság alatt. Ettől megnyugodtam, s mivel a harmadik napon és később sem észleltem, tudtam, hogy semmiképp sem vetélhettem el. Február elején elmentem Magyarországon egy nőgyógyászati vizsgálatra, hogy tájékozódjak arról, vannak-e valamilyen kötelességeim, stb. tehát, hogy képet kapjak a várandósság hivatalosan intézendő oldaláról. Az orvos a vizsgálatkor észrevette a hüvelyben levő (barnás színű) véres váladékot, amiről megjegyzem, hogy napok óta nem tudtam, tehát valamiért igen lassan tisztult. Csak ekkor mondtam, hogy volt egy-két hete pár pecsét vér, ami elfolyt tőlem. Ő felvilágosított, hogy ez egyáltalán nem egészséges, hanem nagyon is veszélyes, mert vetélés gyanús. Hogy ezért vagy ettől függetlenül, de elküldött ultrahangra, ahol a rémhírtől való feszültségből ismét megnyugodhattam, mert a kicsim élt és virult a méhemben. És látható volt a vérzés oka is, egy a méh falon elpattant vérér, amely bevérzést (hematómát) okozott. E felől, a bevérzés felől az ultrahangot végző orvos, majd a másnap rendelő orvos is annyit mondott, hogy kíméljem magam, ne emeljek és majd vagy felszívódik, vagy nem. Csak épp azt nem tették, hozzá, hogy a sorsra és az Istenre van bízva. Tehát rám, szerencsére. Külön örülök, hogy nem ajánlottak „gyógyszereket".
Mivel nem értettem, miért került veszélybe a gyermekem, amikor én őt nem támadtam, máris kezdtem a dolgot igazságtalannak érezni a sorstól... Szilárd megnyugtatott, hogy a Nyilas karmám régebbről jövő következményei lehetnek, és ezt el is tudtam fogadni. Most kb. két hét távlatából nagyon jól értem, hogy az a sok feszültség, vagyis agresszió, ami múlt év nyarától időnként mindig felgyűlt bennem, okozhatta ezt a bevérzést. Mert bár, a Nyilas leszállóm az 5. horoszkópházban van, a vele együttálló teljesen negatív, skorpió Marsom a 4. horoszkópházban, ahova analógiás tartozik a méh is.
Talán elsőre úgy tűnhet, hogy amiket írok csak érintőlegesen, csak a fizikai események szintjén kapcsolódik a várandósságomhoz, de úgy gondolom érdemes másoknak is tudniuk arról, hogy sok minden nehézség, betegség, ami a várandósság alatt történik velük, nem feltétlenül a születendő gyermekkel kapcsolatos közvetlen érzéseikből, gondolataikból fakad. De nyilván összefüggésben áll a várandósággal az, hogy hogyan viseljük a párkapcsolatot, hogyan állunk férfi és személyiség-ellenes késztetéseinkkel, a fészekrakással, a családi tűzhely, tehát a család egészséges légkörének megteremtésével és fenntartásával is többek között.
A gyermekünk várható születési időpontja 2011. szeptember eleje, esetleg augusztus vége. Ekkor a Lilith Kosban fog állni, a Leszálló holdcsomó pedig az Ikrekben. Hogy miért e karmákkal születik a babánk, erről való gondolataimat a későbbiekben tervezem majd leírni. De azt hiszem, a Kos Lilith "forrása", szellemi-lelki magatartásomban való gyökerei már nagyjából felfedésre kerültek negatív tüzes problémáim, főként a negatív Marsom által jelzett vonásaim bemutatásával.
2011. február 16
