Ennek az alapkoncepciónak csak rész-következménye az állatoknak a természeti életterükből való kiszorítása, az élettér beszennyezése, az állatok fölösleges gyilkolása (ma már bizonyított tény, hogy hús nélkül is pontosan úgy, sőt: még egészségesebben lehet élni, mint hússal táplálkozva), azok üzemi „gyártása”: szaporítása, keltetése, növesztése és “fogyasztásra való feldolgozása”, valamint/és az erdők kipusztítása.
A keresztény papok rendszeresen elmulasztják felemlegetni ama kellemetlen (élvező- védekező civilizáció-ellenes) bibliabeli figyelmeztetést, hogy “Az én utam nem a te utad, mondja a seregek ura.” (Lásd: az egyetemes törvények útja nem a sors-könnyítések és az élvezetek-növesztésének, valamint ezeknek a biztosításának a humanista útja), valamint Jézusnak azt a figyelmeztetését, hogy “Hamarabb át megy a teve a tű fokán, mint hogy a gazdag bejusson a mennyek országába” (... mint hogy a vagyonát féltő személy elérje a legfőbb spirituális éberség fokát) és: azt, hogy “Nem lehetsz egyszerre két úrnak szolgája, nem szolgálhatod egyszerre az Istent és a Mammont.” (A lét-rendeltetés szerinti életet szabályozó egyetemes törvényeket és/vagy az öncélú élvezeti- és biztosítási koncepciók szerinti életvezetés ideológiáját.) Ezek, a (zárójelben felvillantott) eredeti metafizikai értelmüktől elszakítva megható-patetikusan hangzó mondatok nagyon hasznosnak bizonyultak, amikor az egyház autonóm személyi tudat nélküli hívek tömegeire építette létét és hatalmát. A mai piackutató „menedzseri” társadalmakban viszont nem csak ízléstelen tett, de a hívek számának a sorvadását okozó taktikai hiba is lenne ezeknek, a metafizikailag tájékozatlan papok által a lényegük szerint meg sem értett, személyi és egyetemes létkorrupció ellenes, keresztényi magatartást jelölő mondatoknak a felidézése. Persze Jézus jól tudta azt is, hogy az egyetemes törvényekkel összhangban álló, értelmes emberi tevékenység következtében felgyülemlő gazdagság önmagában még nem negatív léterő, hanem az anyagnak mindössze egy új állapota és formája és ez az új állapot kauzális szempontból semleges megnyilvánulási forma, ami végső soron az emberi kreatív leleményességnek a következménye és ami, bizonyos esetekben a szellemi - spirituális fejlődést szolgálhatja. Ez az új anyagi állapot önmagában se nem bűnös se nem bűntelen és csak akkor árt ha öncélúan halmozom - növesztem a más életfeladataim felvállalása és elvégzése rovására és ha egyedül magamnak akarom (minden áron!) megtartani.
Nem a termelt gazdasággal van tehát baj, hanem az öncélú - és ezért szűkkeblűen hitetlen, képzelet-ellenes: „Atya-ellenes”, illetve áldás ellenes - gazdasági-szükséglet gondolkozással aminek a hátterében mindig ott lappang a spirituális fejlődést gátló, fölösleges „termék” szaporítás. A baj az öncélú termék és vagyon halmozással és az ugyancsak öncélú birtokszerzéssel, az egyéni, vagy családi szükségleteken jóval túlméretezett gazdasági tevékenységgel egyoldalúan elfoglalt és azt folytonosan és öncélúan tovább növeszteni vágyó, pénzét kuporgató, vagy azt befektető - „forgató”, a vagyon elvesztésének a gondolatától félő, az elvesztéssel szemben védekező (gazda-tudatában automatikusan ellenségképekkel élő: mentálisan támadó) tulajdonosnak az életképzeletével van: a rejtett agresszivitást és a spirituális zavartságot kiváltó gazdasági aggodalommal. A hatás visszahatás törvénye miatt ugyanis az, aki valami ellen, vagy valaki ellen védekezik, kikerülhetetlenül támadni fog valakit (a vagyonát károsító képzeletbeli rablót, tolvajt, szélhámos bankárt, figyelmetlen hivatalnokot, stb.) mentálisan és képzeletben. Aki viszont a képzeletben és a gondolatban (tehát ideális szinten és rejtve) támad, a rezonancia törvénye miatt , előbb utóbb megtámadják a természetben is és aki fél, hogy valamit elveszít, az ha nem is veszíti el pontosan azt, aminek az elvesztésétől fél, a veszteségtől való félelme: tudattalan szorongása közben elveszít valamit, ami számára a hamis biztonság-érzetet adó vagyonánál sokkal fontosabb és lényegesebb (pl. a nyugalmát és ezzel együtt az egészségét, szerelmét, vagy épp a gyermekét.). Carl Gustav Jung mindössze a rezonancia (magyarán: zsák megtalálja a foltját), a kiegyenlítődés és a hatás - visszahatás törvényének az összhatását fogalmazta meg abban a híressé vált tételében, miszerint az áldozat mindig kihívja maga ellen a gyilkost. Azok a tizenhét éves Philadelphiai fiatalok, akik katonásdit játszva, fegyveresen és tetőtől talpig elmaszkírozva magukat becserkésztek egy amerikai buddhista missziót, de amikor megijedve attól, hogy a szerzetesek valamelyike felismerheti és feljelentheti őket, lelőtték mind a kilenc szerzetest, mindössze eszközök voltak egy olyan spirituális sors-játszmában, amelyet valójában a Buddha szobrocskák belsejében a misszió anyagi bázisa erősítése érdekében ópiumot csempésző és azt aranyért értékesítő, „jót akaró” szerzetesek indítottak el. Az agresszív képzelettel rendelkező és felelősség-tudat nélküli kiskorú fiúkat ártatlan játékosokból hirtelen tömeggyilkosokká tevő szerzetesek mindössze a buddhizmus terjedése érdekében és a templom pompájának az emelése érdekében vágtak bele az ópium csempészetbe, amivel azt érték el, hogy egyre magasabb (vallásos) szinten kezdtek el rettegni a „jó úgy érdekében elkövetett bocsánatos bűnnek” képzelt eljárásuk lelepleződésétől, amit a rendőrség valamiért elmulasztott végrehajtani.
Aki gazdaságilag akarja biztosítottnak tudni az életét, az lényegileg spirituális szempontból - a lehető legbizonytalanabbá teszi. Lásd Jézusnak a homokra és a sziklára építkező emberről szóló példázatát. Jézus nem a gazdaságot tekinti ab ovo negatív természetűnek és egyáltalán nem a gazdag embereket jellemzi gonosznak és erkölcstelennek, hanem ismervén a mágia (teremtés) törvénye mellett, a polaritás és a kiegyenlítődés törvényét is, a gazdaság-központú (szűk keblű, áldás - ellenes) gondolkozásnak az egyoldalú, illetve a zavart jellegére és annak a következményeire: a zavart képzeletre és a negatív és zavart képzetek (ellenség képek és veszteség képzetek) által működtetett egyéni képzelet által beidézett lehetséges betegségekre és más szerencsétlenségekre figyelmeztet: “Aki meg akarja nyerni életét, elveszti azt és aki feláldozza életét megnyeri azt.” - Aki be akarja biztosítani magának a tehetsége és a leleményessége (tudománya, tehetsége, stb.) segítségével megszerezhető élvezetes és a kényelmes (a természet megnyilvánulásaitól elszakadt, erőfeszítés-mentes) életet, elveszti azt, és aki ezt a törekvést feladja annak érdekében, hogy az életét sokkal mélyebb és reálisabb értékek szerint folytassa, eléri azt, hogy az ébersége segítségével élete minden részletét és vetületét a maga teljességében (egészében: egészségében - egészségesen) átélhesse. A keresztény papok és teológusok, ahelyett hogy rendesen végeznék a dolgukat és az Evangélium metafizikai értelmezésével (“Azért jöttem, hogy felfedjem azt, ami a teremtés óta rejtve van”) a képzelet zavarnak (a bűnbe esésnek: az éberség elvesztésének) a gazdaságivá fejlődött eredeti okára rámutatnának és ezáltal feloldanák az általuk ápolt közösségekben az őskorrupció következményét: az öncélú élvezetkereséssel egybekapcsolt kényelem-keresésből és ezek biztosításából eredő zavart személyi képzeletek által létrehozott valóságnak a következményeit, “arctalan” és “kegyetlen időkről” sopánkodnak és misztikus, vagy humanista ködökbe süllyesztik a tudományos (akadémiai!) rangra emelt létrontás tényét, holott Jézus ezzel a mentalitással nyíltan szembefordult: “Jaj nektek írástudók, jaj nektek törvénytudók és jaj nektek farizeusok. Nem mertek belépni a mennyek országába és bűnös képmutatásotokkal lehetetlenné teszitek a belépést azoknak akik be akarnak lépni.” De a keresztény farizeusok nem jajgatnak, hanem az ókori zsidó elődeikhez hasonlatosan, vállukat vonogatják és az égre mutogatnak az üzemileg gyártott csirkék és disznók elfogyasztása után: “Mindannyian az ő kezében vagyunk.” Az így felvilágosított - lelkiismeret furdalásaitól felmentett: felelősségtudatától megfosztott - hívő pedig tovább hiszi, hogy joga van a saját személye és a családja, valamint a közössége boldogsága és biztonsága, illetve az öncélú kényelme és élvezete (haszna) érdekében kizsákmányolni, összezavarni és eltiporni a természeti környezetét és végső soron összezavarni saját biológiai természetét. Mindezt “jó keresztényként” megteheti, csak éppen a vallásos eszmerendszer által meghirdetett erkölcsi rendszabályok és az adott eszmerendszer hirdetői, alapítói vagy fővezérei által körülírt, megnevezett és meghatározott külső (személyen kívüli, objektív) Isten, vagy eszmekör ellen ne kövessen el úgynevezett vétkeket.
Egyetlen misztikus iskola, vallásos, vagy polgár-filozófiai eszmerendszer sem fejti ki érthetően, hogy az anyagi (fizikai) világ és ezen belül a természet, illetve a biológiai élet, nem más mint a Teremtés határállapota, határléte és az embernek mint “Isten Első Ideájának” (Adam Kadmon), illetve mint Isten földi megtestesülésének, az a dolga, hogy saját lényén (személyén) keresztül, saját természeti testével (idegzetével, érzékelési képességével), az által, közvetlenül megtapasztalja a teremtés különböző természeti megnyilvánulásait, hogy megértse (belássa) és a benne levő: az ő személyi tudata által szellemileg is megnyilvánult Teremtővel: az általa érzékelt és észlelt természeti létformákat és jelenségeket regisztráló - ellenőrző Teremtővel összekösse, mindazt amit érzékel, érez és észlel. Az ember ősprincípiumának és ezáltal minden egyes ember személyének elemi, de ugyanakkor szellemi összekötő - értelmező rendeltetése van létezésben, ami azt jelenti, hogy személyén át minden egyes ember, akár önkéntelenül és öntudatlanul is, de összeköti a Teremtés ősforrását (az Abszolútumot) a Teremtés határállapotával (természettel). Nincs ettől az elsődleges és egyetemes funkciótól különválasztható szerepe és célja egyetlen (egyéni) emberi életnek, vagy ha úgy tetszik, egyetlen emberi léleknek sem!
Ennek, a személyi tudatunkon keresztül történő spirituális egybekapcsolásnak az elemi és elsődleges feltétele a fizikai létnek a fizikai benyomások (impressziók) által történő közvetlen és folytonos megtapasztalása. Ezzel szemben a mai ember egész értelmével és képességével azon munkálkodik, hogy ettől a közvetlen tapasztalástól megfossza magát és gyermekeit és hogy ezekkel a kellemetlen, erőfeszítést és figyelmet igénylő és néha fájdalmakat okozó tapasztalatokkal szemben bebiztosítsa magát és szeretteit (gyermekeit). A bűnbeesésnek és az őskorrupciónak csak annyi köze van mondjuk a szexuális erkölcstelenkedés néven ismert jelenséghez, vagy a szociális korrupcióhoz, illetve a szexuális erkölcstelenkedésnek és a politikai - gazdasági korrupciónak annyi köze van a bűnbeeséshez, hogy végső soron mindkettő az öncélú élvezetkeresés, illetve a mesterséges boldogsági (kiegyenlítettség) állapot elérését szolgáló cselekvés-rendszer. A természetet tragikus katasztrófába és nyomorba sodró önkényeskedés és a kába agresszivitás is csak a bűnbeesés, illetve a létkorrupció logikája szerinti primitíven civilizált életrendnek egy- egy parányi része és következménye. Az immunrendszernek a magas fokú megbomlását előidéző gyógyszerhasználathoz, valamint a rákkeltő ipari szenny mértéktelen előállításához: a szellemi tisztánlátás elvesztéséhez, illetve a természettől és az Istentől való elszakadáshoz vezető bűnbeesést elsősorban a természetből kivonható anyagokból minél nagyobb mennyiség ű élvezeti eszközök gyártására és a természeti jelenségekkel szembeni védekezésre irányuló „keresztény” törekvéseink idézték elő és azok idézik elő ma is.
Az immunrendszeri betegségek elszaporodásához vezető létrontást (Hamvas) elsősorban a személy elemi jelzőrendszerének: a fájdalomnak a lebénítására (kikapcsolására), illetve a fájdalom megszűntetésére, a fájdalmat okozó lehetőségek kiiktatására és a természettel való közvetlen kapcsolatból eredő kellemetlenségek (nehézségek) elhárítására való “humanista” (gyógyítói) törekvések, vagyis a természetes tapasztalatokkal szembeni védekező törekvéseink halmazai képezik és nem a metafizikailag többnyire tájékozatlan papok által felállított bűnlajstromok elleni vétkek.
A Teremtésnek és az életnek nincs sem vallásos (érzelgős-misztikus) sem materialista - tudományos (pragmatikus) koncepciók szerint meghatározható célja és ezáltal nincs ilyen jellegű célja az emberi életnek sem, de amint láttuk, metafizikai célja és rendeltetése van mind a teremtésnek, mind az individuális emberi életnek. A Teremtés személytelen ős-oka, az abszolútumnak a másságra, más állapotra való ős-sóvárgása, az abszolút létezésen kívüli állapotra: más-állapotra való őssóvárgás (Lilith jelenség), ami arra készteti az Abszolútumot, hogy kilépve önmagából, az így keletkező káosszal együtt önmagából „megszülje” a teremtő képzeletet. A Lilith jelenség tehát az első abszolút őserő, amely egyrészt teremtő képzeletté, másrészt örvénylő káosszá változtatja az abszolútumot és arra készteti, hogy magából kiáradván, Fénnyé és Szeretetté alakuljon és egyre csökkenő (alacsonyabb és alacsonyabb frekvenciájú) rezgési állapotokban (kauzális, ideális, szellemi, gondolati, érzelmi, éteri és végül anyagi létformákban) megnyilvánuljon. A más létre, a más állapotra, az újdonságra való sóvárgás következtében megnyilvánult létnek: a Teremtőnek és a Teremtésnek a határhelyzete és határállapota, a legalacsonyabb rezgési fokon létező anyagi lét. Ennek, az anyagi állapotnak (alacsony rezgési állapotba került energetikai struktúráknak) a teremtési ősminták alapján történő, határozott szervesülésével jöttek létre a világűrben a primitív sejtalakzatok, amelyek egy része (nem véletlenül!) a földre kerülvén, tovább szerveződött és létrehozta a földi természetet, előbb a primitív létformákkal, majd a növényekkel és az állatokkal, amelyek egyre bonyolultabb szervezete addig fejlődött, amíg egy olyan lény ki nem válhatott belőlük, amely az individuális képességeiben magában hordozta nem csak az egyetemes teremtő erők mintáit, hanem a teremtő képzelet és az abszolút léttudat kialakulásának a lehetőségét is. Így az ember közvetlenül, a természet viszont az ember öntudatán keresztül (az ember által közvetítetten) vissza kapcsolódhatott - és folyamatosan visszakapcsolódik - az Abszolút Teremtőhöz. (“Én az Atyától jövök és az Atya bennem van és én az Atyában vagyok.” És: “Ti bennem vagytok és Én bennetek vagyok.”)
A bűnbeesés második motívuma tehát, hogy a hibás kapcsolatoknak az érzékelési lehetőségét biztosító fájdalom jelzéseket - amely kellemetlen jelzések észlelése tehát az „összekötői”- észlelői funkciónk betöltésének és a teremtői képességeink gyakorlásának az előfeltétele, mivel a rossz kötődés-kapcsolás és a teremtést veszélyeztető (rombolást okozó) képzetek, gondolatok, érzések és cselekedetek felől tájékoztatják az embert - semmibe véve, vagy a fájdalmat különböző eszközökkel elfojtva (fájdalomcsillapítók, gyógyszerek, zsibbasztó szerek, védő öltözetek) a személyi spirituális struktúránkban rejlő öncélú élvezetre és más állapotra (kábulatra) való elemi sóvárgás hatására tovább hajhásszuk a kalandokat, a kábult állapotokat, illetve az öncélú élvezeteket és építjük azoknak a biztosítási - védelmi rendszerét, miközben egyre nagyobb anyagi alapokat kell biztosítani a kábítószerezés rohamos elterjedésének a visszaszorítása érdekében. Csak azt nem vesszük észre, hogy azok az eszközök és anyagi alapok, amelyek a kábítószerezés elleni küzdelmet lehetővé teszi, az alapkábulat: a természetszennyezést is előidéző fölösleges termelés révén lehet előállítani, ami végülis nem működne az alapkábulat üzemeltetését szolgáló szesz- vagy a dohányipar nélkül.