Az alábbi szöveg, egy hozzászólásom egy ilyen anyai nehézségeket központba állító blog egyik bejegyzéséhez, amit természetesen egy édesanya - a blog szerzője - írt. A szóbanforgó blogbejegyzés rövid mondanivalója az anyai áldozathozatal és anyai odaadás végtelenségéről és folyamatosságáról szól, mint egyfajta kicsit, vagy nagyon fájdalmas kötelességről és kimondottan vagy ki nem mondottan mártíromságról. A bejegyzés írója azt állítja, erről szól az anyaság. Szerinte, ettől nehéz és ezt kevesen tudják (nyilván a férfiak) hogy ettől igazán nehéz. Hogy ugyan boldoggá teszi az anyát a gyermek, de azért ne feledjük el, hogy nagyon nehéz az a sok lemondás. Ne feledjük el, hogy nehéz. Éppen a teher szót nem használta, hogy mekkora teher, de a hangvétel mindenképpen mártíromi volt. (Nem akarok cinikuskodni az iménti mondataimmal, azt véletlenül se higgye senki - távol álljon tőlem a cinizmus, én csupán így ezzel a fájdalommal, ennek értelmével, nem tudok egyetérteni, és ezt lentebb ki is fejtem.) Talán megható, még a szomorúságával együtt is, vagy főként azért (?), de akkor is szubjektív és hibás, nagyon is komoly tévedéseken alapuló tapasztalatnak a leírása, ami nem csak az anyára (anyákra) nézve káros és önsorsrontó, de a gyermekeikre, és a ma már az emberiség modern részénél az állat világból átvetten mindenhol mellékesnek tartott apák, férjek számára is káros. Persze eleve azért jegyzem meg ezt az apákkal, férjekkel kapcsolatosan, mert én a gyakorlati szinten alaposan megfgyelt szellemi-spirituális ismereteim által tisztában vagyok azzal, hogy ez nem így van, az ember esetében abszolút egyenértékű a férfiak (a férfiasság ! az apaság !) szerepe a nőkével, az anyaságéval, a párkapcsolatban és a családban is, de minden más területen is.
Ez a hozzászólásom az említett blogbejegyzéshez, benne a meglátásaimmal a felvetett, társadalmi szintű problémával - panasszal kapcsolatban:
Ettől többről szól az anyaság, és nem mindenkinek fáj annyira - írom ezt asztrológusként. És még nagyon sok fontos információval ki lehetne egészíteni ezt a nagyon szubjektív vallomásból álló cikket. Az egyik az, hogyha a gyermek azt látja, azt érzékeli, hogy az anyaság fájdalmas lemondás, akkor számára az nem biztos, hogy cél lesz az életben, mondhatni, rég nincs már anyaságra és apaságra nevelés a modern kultúrában, és ez a modern korban elfogadott hozzáállás nagy mértékben felelős azért, hogy olyan fájdalmas az a sok lemondás "magunkról". És azoknak a felnőtteknek, akik gyermekként ezt látták, azoknak még a szüleiknél is nehezebb lesz szülőnek lenni és lemondani a sok fontosnak képzelt dologról. Valójában sem egy, sem négy gyermekért nem kell lemondani az igazán fontos szükségleteink kielégüléséről, legyen az a szülőtárssal való szerelmi élet, a kreatív magány, ismeretszerzés, alkotói munka, vagy éppen a test edzése, sőt még a szórakozás is megfér négy gyermek mellett úgy, hogy ők is megkapják a szülőtől, ami a testük, lelkük szellemük egészséges igénye szerinti. A jövedelemszerzés sem kellene, hogy olyan mértékben megfosszon minket a gyermekeink gondozásától és saját szükségleteinktől, mint ahogyan szokás az utóbbi évszázadokban.
Négy és fél éve vagyok főállású édesanya, polgáriasan "háztartásbeli", nem úgy választottam ezt az elhivatottságot, hogy közben milliomosok lennék, sőt, kifejezetten szerényen élünk, volt tehát lemondás bőven az életemben, de igazából mindenem meg van, és ami elmaradt, az cseppet sem fáj, sőt, nevetséges is utólag, hogy nehezen engedtem el - ugye, a megszokás nagy úr - sokkal inkább bánom, hogy annyit foglalkoztam teljesen feleslegesen "magammal", aminek sem gyakorlatilag, sem spirituálisan semmi értelme nem volt, csak elkényeztetett nevelésemből megmaradt megszokás volt az, meg persze a karma.
Szerintem a legfontosabb az életben, hogy az ember felnőttként minél hamarabb le tudjon mondani az öncélúságairól, karmikus tévképzeteiről, szleng kifejezéssel élve a "a hülyeségeiről", és élhessen boldogan, főként most nem kellene már olyan nehéz legyen, amikor pl. nekünk modern nőknek se a patakra nem kell járni nyáron se, télen se ruhát és pelenkát mosni, sem nem kell hajnaltól estig a földeken dolgozni, stb. Az, hogy ma nehéz anyának és szülőnek lenni annak kulturális, egészen pontosan spirituális hiányosságból fakadó okai vannak, vagyis az, hogy az emberiség nem fejlődött oda spirituálisan, hogy a modern technika lehetőségével élni tudjon, s ne visszaélni, mint úgy általában mindennel, amivel csak tud. De hát ilyen a karma, csupa visszaélés és önsorsrontás, emiatt lenne fontos az asztrológiát arra használni, amire való, vagyis karma-feltárásra és karma-oldási útmutatásra, s nem egyébre, nem jóslásra, nem csupán karakterologizálásra és nem karakterológiai spekulálásra, mert ez utóbbi is egy nagy lufi, olyan, mint a bróker trükkök.
S még egy gondolat erejéig vissza kell térjek az anyaságra, szülőiségre, még pedig azzal kapcsolatosan, hogy vajon miért szaporodnak gomba mód az anyaság nehézségéről szóló vallomások, blogok? Egyszer az biztos, hogy nem azért, mert tényleg nehezebb most az élet, mint 100 éve, vagy mert még nagyobb egyenlőtlenség lenne férfi és nő között a társadalomban. Én két okot látok, ami nem ritkán együtt is jelenik meg: 1. mint írtam fentebb: vagy a különböző kényeztető és hiányos neveltetés miatt és természetesen a karmikus determinációink miatti öncélúságról való lemondási nehézségek miatt érzékelik a nők az anyaságot nehéznek 2. vagy pedig azért, mert a modern kultúra teljesen hamis ego-kultuszának megfelelően azt a téves nevelést gyakorolják, amit a pszichológia is preferál, hogy a gyermeket minél inkább kímélni és kényeztetni kell rengeteg hiányosságot okozva ezzel az életre való felkészítés szempontjából (erre mondom én, hogy ugyanakkor elhanyagoló ez a nevelési mód) és ebből fakadóan, persze, hogy nehéz a gyermekkel együtt élni, mert ezt nem is lehet egészséges szocializációnak sem nevezni, nem csak életre nevelésnek nem, az ilyen tévesen nevelt, sőt, nem-nevelt gyermekkel tényleg nehéz, és tényleg várhatjuk azt nyugdíjas korig, hogy majd még meg is köszöni azt a sok áldozatot, kiszolgálást, alkalmazkodást, amit ő az önállóságra, együttélésre, felelősségre stb-re, egyáltalán az életre nevelés helyett is kapott. Lehetőleg az ember gyakoroljon magával szemben önkritikát, karmikus horoszkóp nélkül nagyon mellé lehet ebben lőni, mert az ember a karmájánál fogva, van, amit vele születetten fordítva látva normálisnak és rendben levőnek, mint ahogy az az egyetemes létrend, az egyetemes sorstörvények szerint VAN. De ne menjek most bele a részletekbe, lényeg, hogy legyen a nevelésben az is egy szempont, hogy ha már minket elkényeztettek és önzőnek neveltek, a gyermekünkkel azért ne szúrjunk ki, ne nehezítsük meg a boldogsága elérését, ne neveljük még önzőbbnek, ne kényeztessük jobban, mint ahogy minket szüleink, ne hanyagoljuk el jobban a lényeget, ne nehezítsük meg a gyermek életét.
A témában ingyenesen vállalok NYÍLT asztrológusi tanácsadást, és várom a leveleket a jooviol@gmail.com email címre. A nyílt tanácsadás azt jeleni, hogy a honlapjainkon a levelek publikálásra kerülnek, kérésre álnevekkel, mind ez azért, hogy mások is tanulhassanak a válaszokból. Intim és nagyon egyedi problémák esetén viszont vállalom, hogy három levélváltásig válaszolok úgy, hogy azok nem kerülnek nyilvánosságra sehol.
Kozma-Joó Viola
