Kérésre házhoz megyek horoszkópot értelmezni
Ami az asztrológusi munkámat illeti, vagyis a rendeltetés- és a karma-feltárásokat, valamint az annak megfelelő sors-krízis feloldáshoz vezető életmód-tanácsadást illeti, tudni kell, hogy a személyes találkozásokon elvégzett feltárásoknak, amelyeket szintén hangfelvételeken rögzítek (és átadok!) a rendelőknek, meg van az, az előnyük, hogy személyesebbek mint azok, amelyeket egyedül készítek el az illető személy sorsképletét magam előtt tartva, vagyis azt értelmezve. Tehát a személyes találkozás, illetve, a személyes beszélgetés alkalmával végzett sorsértelmezéseknek, közvetlenebb és egy kicsit talán mélyebb (élményszerűbb) a hatásuk, mint azoknak, amelyeket úgy kell elkészítenem, hogy a célszeméllyel nem beszélgethetek közvetlenül a számítógépen megjelenített sorsképlete előtt.
Ezért arra kérem azokat, akik horoszkópot szeretnének rendelni (A sorsuk rejtélyeit, vagyis, az életprogramjukat - rendeltetésüket megismerni, illetve a sorskríziseiknek, betegségeiknek és baleseteiknek az igazi okait fel szeretnék velem feltáratni, és így, az életük igazi értelme és célja felől való lényegi tudás által felvértezve, a boldogulásuk - meggyógyulásuk felé vezető útjukon elindulni.), hogy, amennyiben úgy képzelik, hogy nem engedhetik meg maguknak azt, hogy ennek az érdekében elutazzanak Gyomaendrődre, akkor fogadják el azt az ajánlatomat, hogy e cél (a feltárások elvégzése) érdekében, kérésre, hajlandó vagyok én magam vonattal elutazni abba a városba, ahol élnek, amennyiben Békéscsabán, Békésen, Gyulán, Orosházán, Mezőberényben, Szarvason, Debrecenben, Püspökladányban, Berettyóújfaluban, Mezőtúron, Szolnokon Tehát Békés-, Hajdú-Bihar, és Szolnok megyék vonattal megközelíthető térségében, vagy Budapesten, él és lakik az a személy, aki tőlem horoszkóp-értelmezést rendel. Ennek az érdekében tehát kérem szépen felhívni a 06702102365 számú telefonomon, vagy írni a kozmaszilard@gmail.com címemre.