Lelkes Villő hamis vádja az általa rágalmazott kiskorú ellen

   Az Angliában élő, ex-európai bizottságtag Dr. Lelkes Villő Márta jogász, pszichológusnő – aki az interneten főként a feminista elveket valló, a feministák közt is megosztóan szélsőségesen trágár és durva “tavasztunder”-ként és nem mellesleg az író-zseni Gerle Éva csakazolvassa.hu című blogjának nívó-érzékeny, kifinomult olvasója és törzskommentelőjeként ismert – nem csak a Gerle Évával közös embervádaszat és tönkretételi-rágalmazási hadjárat célpontjaivá tett Kozma Szilárdot és Joó Violettát jelentette fel erőltetett és komolytalan vádakkal, hanem most már Kozma Szilárd költő – író legnagyobbik még kiskorú leányát is

aki egy internetre felkerült videóban – egyébként mindenféle sértegetés és durváskodás nélkül – ki merte fejezni megbántottságát és ki merte kérni magának az őt, édesapját és testvéreit mocskoló, Lelkes Villő Márta jogász, pszichológusnő által kiötlött perverz és undort keltő rágalmat, amit a biszexuális és heterofób jogásznő több helyen is leírt az internet nyilvánossága előtt a Gerle Évával szövetségben, szórakozásból – unalomból és feltehetően hírnévvágyból elkezdett Kozma család elleni koncepciós tönkretételi hadjárat elemeként.

Lelkes Villő minden bizonnyal abban reménykedik, hogy valamilyen úton módon még nyomást tud gyakorolni a vártnál nagyobb ellenállást mutató “Kozmáékra”, főként Kozma Szilárdra, akit már csak a férfi léte miatt is zsigerből gyűlöl, nem beszélve a Gerle – Lelkes páros által betegesen irigyelt és nehezményezett hét kiadott könyvéért, boldog családjáért, stb. – az eredményekért és boldogságért, amelyeket olyan férfiként ért el, aki nem élteti se a férfiakat diszkrimináló vadfeminizmust, se a gyermek nem-nevelő barbár-pszichológiákat, vagy az értékrend nélküli liberalizmust.

Ez a bírósági levél, a Lelkes Villőnek az ügyészségről lepasszolt panaszaival is újból csak azt bizonyítja, hogy nagyon is jól értettük a korábbi bírósági levelet, melyben azt közölték velünk, hogy Gerle Éva és társai, köztük Lelkes Villő ellen is indul ügyészségi vizsgálódás amiatt a gyanú miatt, hogy amiket ellenünk elkövettek az kimeríti-e a btk-ban szereplő közvádas zaklatás bűntettének fogalmát. Érdekes módon Lelkes Villő újbóli panaszait nem csatolták ahhoz az ügyhöz, hanem különállóan kóvályog a magyar bíróságok közt.

Itt láthatóak a Lelkes Villő feljelentésének beszkennelt oldalai:

https://gerleevahazugsagai.wordpress.com/2015/02/24/lelkes-villo-hamis-vadja-az-altala-ragalmazott-kiskoru-ellen/

2015.04.07., kedd [15:15]